Megkezdte középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon. A nem túl jól sikerült csoportkör után ma Dánia ellen játszott csapatunk és végre régi önmagára emlékeztetett, mert jól, és a meccs egyes szakaszaiban jobban is játszott, mint a vb-bronzérmes Dánia. A vége ennek ellenére ma is vereség lett sajnos, de a ma látott játékkal megvan a remény arra, hogy legyen még okunk az örömre is ezen a tornán.
Miután csak a csoportunk utolsó helyén végzett Svájcot sikerült legyőzni a kontinenstorna első körében, így nulla ponttal érkeztünk a középdöntőbe. Ez azt jelentette, hogy válogatottunk számára az előzetesen kitűzött cél, vagyis a legjobb nyolc közé kerülés eléréséhez minimum két győzelmet kellene majd aratnia az Eb középszakaszában. Elsőként Dánia ellen nyílt lehetőség arra, hogy megszerezzük első középdöntős pontjainkat.
Első félidő
Válogatottunk az első pillanattól kezdve jobban játszott, mint az Eb-n talán eddig bármikor. Még a norvégok elleni első félidei játéknál is jobb volt csapatunk teljesítménye, ami azt jelentette, hogy végre tényleg meccsben voltunk. A két csapat felváltva szerezte a gólokat, minden dán találatra volt válaszunk, és az is örömteli volt, hogy Klujber, Győri-Lukács, Vámos és Márton egyaránt eredményes tudott lenni.
Szikora Melinda is több nagy bravúrt mutatott be, de még ennél is hatékonyabban őrizhette volna a hálónkat, ha a védekezésünk szilárdabb, jobb. Megfigyelhető volt ugyanis, hogy olykor meglehetősen könnyen szereznek gólt betörés után a dánok és az időnkénti gyors súlypont-áthelyezéseikkel sem igazán tudtunk mit kezdeni.
Mindezek ellenére is elfogadható első félidőt produkált csapatunk, s bár a félidei eredmény éppen annyi volt, mint Norvégia ellen (12-14), a remény megvolt arra, hogy a második félidőben akár a magunk javára sikerüljön fordítani a találkozót.
Második félidő
A második félidő egy dán bombagóllal indult, de rögtön sikerült válaszolni, Márton Gréta kétszer is eredményes volt. Miután folyamatosan felváltva estek a gólok, így ez azt is jelentette, hogy állandósult a kétgólos dán előny, a második félidő kilencedik percében továbbra is kettővel vezettek az északiak (17-19), de az is ugyanúgy elmondható volt, hogy csapatunk játékában benne volt az egyenlítés, sőt, a győzelem reménye is.
Olyannyira így volt ez, hogy 19-19-nél utolértük Dániát, ismét egyenlő volt az állás. Friis majd Győri-Lukács gólja után továbbra is iksz volt, de már nem sokáig. Ugyanis átvettük a vezetést, Klujber Katrin szép góljával. Innentől kezdve az előny a kezünkben is maradt, sőt, volt, amikor két góllal vezettünk. Debreczeni-Klivinyi Kinga a legjobbkor szerezte meg mai első gólját, de Márton Gréta és Füzi-Tóvizi is rendkívül fontos gólt szerzett.
A mérkőzés hajrájához érkezve továbbra is nálunk volt az előny (26-25), de Klujber lövését blokkolták a dánok, így az egyenlítésért támadhattak és sikerült is utolérniük minket (26-26). Golovin Vlagyimir rögtön időt kért, hogy kissé rendezze a sorokat, és instrukciókat adjon az utolsó öt percre. Támadásunkból nem született gól, a dánokéból igen, így ismét vezettek, ám Debreczeni-Klivinyi hetest harcolt ki, amit Kuczora Csenge elemi erővel be is vágott (27-27).
Dán vezetés után Klujber és Debreczeni-Klivinyi remek figurája maradt ki, így újra kétgólos előnyért támadhattak az északiak és sajnos nem is hibáztak (27-29), a meccsből pedig alig egy perc maradt hátra. Hetest harcoltunk ki, Kuczora azonban sajnos ezt most nem tudta belőni, így elment a meccs.
A vereség (27-29) ténye fájó, ám játékunk ezúttal nagyszerű volt, méltó ahhoz, ahogyan egy magyar válogatottnak egy Európa-bajnokságon játszania kell. Felemelt fejjel, és a mai remek játékból erőt merítve folytathatjuk majd a szlovénok és a svédek ellen!
Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS