A török hatóságok őrizetbe vették a hat halálos áldozatot követelő vasárnapi isztambuli robbantás fő elkövetőjét, aki a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezethez köthető – közölte hétfő hajnalban Süleyman Soylu török belügyminiszter a detonáció helyszínén újságírókkal.
Soylu kifejtette: az Isztambuli Rendőrfőkapitányság őrizetbe vette azt, aki vasárnap délután elhelyezte a pokolgépet a metropolisz forgalmas sétálóutcájában, az Istiklalon. Az elsődleges vizsgálatok alapján a merénylet parancsát az észak-szíriai Kobaniban adták ki, az elkövető pedig vélhetően az északnyugat-szíriai Afrín térségében jutott át a szíriai-török határon. Az esettel kapcsolatban – a merénylő előtt – másik 21 embert is őrizetbe vettek – tette hozzá. További részletekről nem adott tájékoztatást. Isztambulban körülbelül hat éve nem történt terrorcselekmény – emlékeztetett egyúttal Soylu a 2016 szilveszterén végrehajtott isztambuli mészárlásra a Boszporusz partján található Reina klubban.
A tárcavezető felszólalásában arról is beszámolt, hogy az előző napi merénylet 81 sebesültjéből 50-et már hazaengedtek a kórházból. Öt áldozat van intenzív osztályon, két ember állapota pedig továbbra is súlyos. Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este aljas támadásnak minősítette a történteket, kijelentve, hogy Törökországot és a török népet, ahogy eddig, úgy ezután sem lehet terrorizmussal rabul ejteni. Az isztambuli főügyészség nagyszabású nyomozást indított az ügyben. Törökország 2015 és 2017 között számos véres terrortámadás helyszíne volt. A merényleteket túlnyomó többségében az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vagy a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK hajtotta végre. A pokolgépes támadásokban több százan vesztették életüket.
Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS