A V4 egy alapvetően brüsszeli fókuszú szerveződés, amely ma is fontos szereplője az európai politikának, és amely az európai struktúrákon belüli közép-európai érdekérvényesítés eszköze – írja közösségi oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs kiemelte továbbá, hogy Közép-Európa akkor tudja az érdekeit érvényesíteni, ha az egyes országok a közös érdekekre koncentrálva összefognak egymással.
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor is részt vesz a visegrádi országok miniszterelnökeinek csütörtöki kassai csúcstalálkozóján, amellyel kapcsolatban Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azt ígérte, meg fogja kérni a magyar miniszterelnököt, hogy gyorsan ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. A találkozóval kapcsolatban a kormányfő politikai igazgatója is megszólalt. Orbán Balázs azt írta a közösségi oldalán:
Azok, akik az Európai Uniót egy kizárólag német–francia tengely mentén szerveződő rendszerként képzelik el, nem akarnak harmadik szereplőt, nem érdekük, hogy egy V4-es, közép-európai szereplő is tényezővé válhasson ebben a struktúrában.
A politikus úgy véli, hogy a V4 ma is fontos szereplője az európai politikának, amely az európai struktúrákon belüli közép-európai érdekérvényesítés eszköze. Az akaratát Közép-Európa viszont akkor tudja érvényesíteni, ha az egyes országok a közös érdekre koncentrálva összefognak. Ebben a szellemben zajlik majd a csütörtöki, kassai tanácskozás.
Forrás: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS