Rövid, súlyos betegség után, 72 éves korában elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Csapó Gábor. A nagyszerű sportembert korábbi klubja, a Vasas saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Írásunkban rá emlékezünk.
Óriás volt. Nemcsak termetre, hanem eredményességben is. Különleges családból származott. Édesanyja igazi, bécsi úrinő, édesapja somogyi paraszti család sarja, aki azonban jogi végzettséget szerzett. Saját elmondása szerint budai úrigyerekként nevelkedett, akinek a sport eszmélésétől fogva az élet velejárója, szerves része volt. Apukájával – aki minden sportért rajongott – állandó meccsre járók voltak. A Pénzügyőr-pálya Pasaréten egy kőhajításra volt otthonuktól, így kézenfekvő, hogy ott törzsvendégek voltak, de rendszeresen feltűntek a Hungária körúton és a Megyeri úton is.
Mégsem futballista lett, hanem az uszodában kötött ki. Kilenc évesen ragadta el a medencék világa, s lett az Újpest úszója. Nem tévedés, sok más pólógigászhoz – például Kárpáti Györgyhöz – hasonlóan ő is úszóként kezdte. Többször megvallotta: maga az úszás, de még az úszóversenyek sem hozták különösképpen lázba, a dühöngőben lejátszott kispályás derbik azonban annál inkább. Teljesen véletlenül lett pólós is, egy Szolnok elleni utánpótlásmeccs előtt nem volt meg a létszám, Dudi – mert akkor már így hívták – viszont éppen ott volt és úszni is kifogástalanul tudott. Kapott hát egy sapkát és rögtön győztes gólt lőtt. Bár taxival tudott csak hazamenni, annyira kimerítette a meccs, mégis eldőlt: innentől pólózik.
Bár többször hangsúlyozta, hogy nem született különösebben tehetségesnek, örök cimboráját, Faragó „Tonót” sokkal jobb játékosnak tartotta magánál, valami azért mégiscsak mocorgott benne, mert már 19 évesen meghívta a felnőtt válogatott keretedzésére Rajki Béla.
Ennek ellenére az 1972-es müncheni olimpiára nem vitte ki a Mester, s bár sosem derül ki, hogy vele nyertek volna-e, az biztos, hogy nélküle nem sikerült, s innen eredeztethető Rajki mester örökbecsűje: a magyar vízilabdában már az ezüstérem is kudarc… Rajki le is mondott, a válogatott a Gyarmati–Kárpáti kettős kezébe került, akiknél alapember lett Csapó is.
Minden idők egyik legjobb magyar vízilabda-válogatottja, a montréali olimpián győztes csapat. Álló sor: (b-j) Molnár Endre, Faragó Tamás, ifj. Szívós István, Csapó Gábor, Sudár Attila, Gerendás György. Guggol: (b-j) Horkai György, Kenéz György, Cservenyák Tibor, Sárosi László, Konrád Ferenc. Fotó: MTI/Petrovits László
Az 1970-es évek a magyar csapat diadalmenetéről szólnak, és ebben kulcsszerep jutott Dudinak. Valamennyi nagy tornán sikerül aranyérmet nyerni, a legnagyobb siker, az olimpiai arany is összejön 1976-ban, Montréalban. Bár örök emlék, hogy a pólóhoz nem igazán konyító kanadai szurkolók a Faragó-go-go szójátékkal szórakoztatják magukat – így tisztelegve a szenzációsan játszó Tonó előtt –, azért az is emlékezetes esemény, amikor egy „bírói ellenszélben” lejátszott meccs után a csuromvizes társaság úgy jön ki a medencéből, hogy Dudi beharsogja az egész uszodát:
„Gyerekek, ez óriási! Ez a … bíró nem jött rá, hogy hiába állít ki bennünket, úgyis kivédekezzük a hátrányt. Inkább négymétereseket kellene ítélnie, azzal többet érne…”
Nemcsak válogatott, de klubszinten is halmozza a sikereket. Az ekkor már a Vasasban pólózó legenda kilencszeres magyar bajnok lett, de emellett kétszer a BEK-győzelmet is megszerzik a Vasassal. Harmincöt évesen kapott lehetőséget arra, hogy külföldre szerződjön. Olaszországban együtt játszott a világ egyik legjobbjával, Alessandro Campagnával, aki napjainkban az olasz válogatott szövetségi kapitánya. Olaszországban is közönségkedvenc lett, de ennek ellenére 1990-ben végleg hazatért.
Olaszországban is játszott, mielőtt edzői pályára lépett! Fotó: MTI/Petrovits László
Edzői munkája mellett a civil életben is dolgozni kezdett, jogi végzettségét hasznosítva, egy informatikai cég jogásza lett. Faragó Tamással közös vízilabda-iskolát nyitott, amely a két Varga fivért és Manhercz Krisztiánt adta eddig a magyar vízilabdának. Volt edzője a Vasas, az Újpest és Ferencváros csapatának is; utóbbi helyen az a Bíró Attila lett a segítője, aki ma a női válogatott kapitánya.
Bár a pólótól sosem távolodott el, ő volt minden idők talán legsokoldalúbb vízilabdázója. Rendszeresen hívták szakértőnek focimeccsekre is, ahol egyedi látásmódjával mindig tudott újat, érdekeset, egyedit mondani. Egyik aranyköpése volt egy Írország által játszott meccs szünetében, hogy
„Aki kicsi, vörös és ír, annak én biztosan szurkolok!”
Igazi közösségi, társasági ember volt, törzshelyei közé tartozott a Budagyöngye bevásárlóközpont és a Hélia szálló egyik terme is, utóbbi hely a kártyapartijainak adott otthont. Igazi nagy dumás, de jószívű és ismerői szerint végtelenül szerény, közvetlen ember volt, akinek népszerűségét jól példázza, hogy az egész ország a becenevén, Dudinak szólította. Nemcsak a honi vízilabdát, de az egész magyar sportéletet hatalmas veszteség érte halálával.
A képen Csapó Gábor az FTC edzőjeként, látható, de a Vasas és az Újpest csapatát is irányította.
Fotó: MTI/Földi Imre
Egyik életút-interjújában a következőképpen fogalmazott:
„Aki azt mondja, hogy nálam szebb élete volt, az festi magát!”
Az a tény, hogy így érezte, megnyugvással tölthet el bennünket most, a halálhíre hallatán, miközben hálásak is lehetünk a sorsnak, hogy szép életének sikerei egyben nekünk, sportszeretőknek is sok örömet okoztak. Isten nyugosztalja Csapó Dudit!
******
Neki köszönhető, hogy elkezdtem az edzői pályát és hagyatékot is kaptam tőle
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megkeresésünkre a következő emlékeket idézte fel Csapó Gáborról:
Nem túlzás, ha azt mondom, hogy ő indította el az edzői pályafutásomat. Még aktív játékos voltam Görögországban, amikor megkeresett azzal, hogy dolgoznék-e mellette a Fradi kispadján? Soha nem volt edzőm, ennek ellenére rám gondolt, talán azért is, mert tisztában volt a ferencvárosi kötődésemmel, azzal, hogy tíz évig játszottam ott. Lényegében azonnal döntöttem, s bár még további egy évre szóló, élő szerződésem volt Görögországban, azt is megszakítottam. Így kezdtem el a pályát. Hatalmas élmény volt egy ilyen legendával együtt dolgozni, akiről tudni kell, rendkívüli intelligenciával rendelkező személyiség volt. Kultúra, gasztronómia, sport, művészetek, egyre megy, mert Dudi mindenhez értett, roppant széles látókörű, fantasztikus egyéniség volt.
Szakmailag hogyan lehetne jellemezni Csapó Dudit, az edzőt?
Természetesen nagyon felkészült volt szakmailag is, de bennem az is megmaradt, hogy amikor valamit el akart mondani, vagy érzékeltetni akart valami fontosat, akkor rendkívül jó példákat hozott úgymond kívülről, a fociból, a teniszből vagy a sakkból. Az adott helyzetre éppen rezonáló példákat tudott mindig hozni. Szakmailag azt mondanám, hogy az általa nagyra tartott Rusorán Pétertől és Gyarmati Dezsőtől hozott magával nagyon sokat.
Milyen volt a viszonyuk? Követte az ön edzői pályáját?
Bár sosem tartozott azok közé, akik SMS-ekkel bombáztak és nem is hívogatott rendszeresen, mégis tudom, hogy büszke volt rám, ezt mindig éreztette. A történtek fényében hátborzongatónak tartom legutolsó, klasszikusan dudis megnyilvánulását. Most, a spliti Eb előtt, a Hélia szállóban, a kerethirdetés után találkoztunk. Ő ott kártyázott szokás szerint a törzshelyén. Bal kezével fogta a kártyát, le sem tette, de hatalmas jobb karjával átkarolt, és ezt mondta:
„Azért nem gratuláltam soha és nem is fogok ezután sem az eredményeidhez, mert én ezt Tőled elvártam és el is várom a jövőben is.”
Akkor még nem sejtettem, hogy utoljára találkozunk, most viszont a végtelen büszkeségen túl úgy tekintek erre a mondatára, hogy hagyatékot kaptam tőle pályafutásom további részére…
Vezető kép: MTI/Zih Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS