Mozgalmas hetünk volt, a Karantén nem is tudta, hogy mit hagyjon ki a szórásból, ugyanis rengeteg történés és azt követő reakció borzolta a kedélyeket. Természetesen a benzinársapka kivezetése volt a legerősebb hír, és ahogy az várható volt, az ellenzék ráugrott a témára. Akik korábban az ársapkát problémásnak tartották, most azért siránkoztak, mert már nem lesz. Nekik mindig csak ellenkezni van energiájuk, ezt pedig a magyar emberek is látják. Azért a Karantén is elgondolkodott azon, hogy ebben az egész hercehurcában vajon milyen szerepe van a Molnak, hiszen az ársapka megszüntetését követően hirtelen több benzinkúton is lett üzemanyag. Egy dolog azonban biztos: 13 hónapon keresztül kevesebbet kellett fizetni az üzemanyagért, miközben a baloldal, akik mindig a kisemberekre hivatkoznak, már rég megszüntette volna a kedvezményeket. A Karantén megemlítette azt is, hogy az ársapka kivezetését követően a kormány 95 százalékra emelte 45 százalékról a Molra vonatkozó extraprofitadót. De természetesen nem hagyhattuk ki ebből az adásból Cseh Katalint sem, aki hazaárulását kiterjesztette a TikTokra is, hiszen ott is ízléstelen videókkal jelentkezett. Egy 5 százalékos párt tagjaként elmondta, hogy ő képviseli a magyarok hangját Brüsszelben, ezen a vérlázító és pökhendi hazugságon pedig, ha nem nevetünk, akkor ökölbe szorul a kezünk. Végül Korózs Lajost sem hagyhattuk ki az e heti finomságok közül, hiszen az MSZP egyik főbohóca és statisztikahamisítója ismét nagyot durrantott, amikor összevissza beszélt a nyugdíjakról, régi, ötvenes éveket idéző panelekkel riogatott, szóval hozta a 2 százalékos szocialistáktól elvárható színvonalat. Nézzétek most is a Karanténvlogot, iratkozzatok föl a csatornára!
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS