A szálláshely-szolgáltatók már most csaknem 225 ezer előfoglalásnál tartanak a szilveszteri hétvégére, ami több, mint a tavalyi azonos időszakban. Ez a szám mindössze kétezerrel kevesebb, mint amennyi éjszakát végül eltöltöttek a vendégek tavaly – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
A belföldi vendégek több mint 133 ezer éjszakára jelentkeztek be, ebből 105 ezer vidéki szálláshelyekre jut. 21 százalékkal a Balaton térsége a legnépszerűbb, a második a Mátra és a Bükk 10 százalékos részesedéssel – írták a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataira hivatkozva.
A főváros a külföldről érkezőknek köszönhetően még jobban áll; a lefoglalt vendégéjszakák száma már meghaladta a tavalyit. A legtöbben Olaszországból, Németországból, Izraelből, Spanyolországból és az Egyesült Királyságból jönnek; összesen 62 ezren jelentkeztek be budapesti szálláshelyekre más államokból. Vidékre csak 32 százalékuk megy; a legtöbben a Balatonhoz, Bükre és Sárvárra, valamint Debrecen térségébe. A főváros ugyanakkor a magyarországi vendégek körében is sokkal népszerűbb, mint 2021-ben; az eddigi 29 ezer belföldi foglalás háromszorosa a tavalyinak. A közlemény szerint a szálláshelyek népszerűségi rangsorát a 4 csillagos szállodák vezetik; a fővárosi szállodai előfoglalások 46 százaléka, a vidékiek 56 százaléka ilyen szobákra érkezik – tették hozzá.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS