A magyarok közel négyötöde (78 százalék) nem érezte azt, hogy „nagy mértékben” nőtt volna a rezsiköltsége a tavalyi év azonos időszakához képest. Még a baloldali választók több mint kétharmada (71 százalék) is így gondolkodik -számolt be a Nézőpont Intézet a legújabb közvélemény-kutatására hivatkozva.
A magyar állam idén és jövőre is jelentős forrásokat fordít a rezsicsökkentés védelmére. Ugyan az átlagfogyasztás fölötti részre eső támogatás mértéke korlátozott, jól látható, hogy a magyarok túlnyomó többsége az intézkedések haszonélvezőjének tartja magát.
A kutatást az intézet december 5. és 7. között ezer fő telefonos megkérdezésével végezte el és arra a kérdésre, hogy a „tavalyi évhez képest az előző hónapban hogyan alakultak a rezsiköltségei” decemberben a magyar választóknak a 33 százaléka azt jelezte, hogy nem történt változás (illetve 2 százalékuknál egyenesen csökkent a kiadási tétel összege), további 39 százaléknak pedig csak „kis mértékben nőtt”. Mindössze a magyar választók ötöde (22 százalék) számolt be jelentős növekedésről. A megkérdezettek 6 százaléka pedig nem tudott felelni a kérdésre. Ezek alapján elmondható, hogy decemberben a magyarok 78 százaléka nem, vagy csak kismértékben érezte a rezsiköltségeinek emelkedését az előző évhez képest. Mindez a kormány rezsicsökkentést védő intézkedéseinek sikerét mutatja.
Jobb és baloldali szavazók válasza nagyban eltér
Érdekes képet mutat a pártpreferencia szerinti bontás, hiszen a rezsicsökkentés ügye már egy évtizede politikai vitatéma is. Míg a Fidesz-szavazók 86 százaléka mondta azt, hogy nem, vagy csak kismértékben emelkedtek a tavalyihoz képest decemberre a rezsiköltségei, a baloldali szavazók 71 százaléka érezte ezt. A különbség tehát összefügg a pártszimpátiával, mégis jól látható, hogy még a baloldali választók túlnyomó többsége is saját bőrén érzi a rezsicsökkentés védelmét.
Mindez magyarázhatja, hogy az ellenzéki pártok 2022-ben sem tudtak a rezsiköltségekre hivatkozva új választókat megnyerni vagy a saját választóikat mozgósítani. Ez aligha fog változni jövőre. Nem véletlen, hogy a kormány a 2023-as büdzsét a „rezsivédelem költségvetésének” nevezi, mivel 2600 milliárd forintot különített el a rezsiköltségek támogatására.
Forrás: Nézőpont Intézet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS