A kormány azért dolgozik, hogy 2023 már a béke éve legyen, és minden magyar család ugyanúgy tudjon gyarapodni, mint a háború és a szankciók előtt – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az idei év a háború és a szankciók éve volt, ez minden humán területen is megnehezítette azok munkáját, akik az emberek egészségéért, biztonságáért, szociális biztonságért vagy a gyerekek neveléséért dolgoznak – fogalmazott. Rétvári Bence az ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban közölte: egy sokkal áttekinthetőbb, egyszerűbb és biztonságosabb ügyeleti rendszert szeretnének kiépíteni, emellett cél az is, hogy mindenkinek legyen saját háziorvosa, minél kevesebb olyan körzet legyen, amit helyettesítéssel kell ellátni.
Elmondta: a megyei kórházak vezetői fognak felelni a helyi egészségügyi ellátásért, irányítási jogkörük kiterjed majd a többi városi kórházra is, szakmai felügyeletet gyakorolnak részben a járóbeteg-ellátás és az alapellátás felett is. Így gyakorlatilag egészségügyi irányítókká válnak, össze tudják hangolni az összes egészségügyi szolgáltató munkáját a megyében – mondta Rétvári Bence.
Az államtitkár jelezte: az orvosok bére januártól további 11 százalékkal emelkedik, ez a korábbi megállapodás utolsó fázisa, amit az elhibázott brüsszeli szankciós politika és az energiaválság ellenére is teljesíteni fog a kormány.
Az ápolóknak 72 százalékos béremelésük volt az elmúlt években, de valóban nagyon elhúztak az orvosbérek az ő fizetéseiktől. Az a célunk, hogy az ápolóbérek a következő években tovább nőjenek és az orvosbérek 37 százalékát elérjék”
– fogalmazott. A rendészeti dolgozók fizetéséről szólva emlékeztetett, hogy ezt az évet tízszázalékos rendvédelmi béremeléssel kezdték januárban, februárban hathavi fegyverpénzt kaptak, szeptember 1-jétől pedig legalább 116 ezer forinttal nőtt minden rendvédelmi dolgozó bére. A rendőri béremelés 2024-ben fog folytatódni – mondta. A pedagógusok bérét érintő kérdésre válaszolva közölte: ha Brüsszel nem tartaná vissza a Magyarországnak járó forrásokat, akkor már január elsejétől 21 százalékos béremelés valósulhatna meg, összességében pedig 25 hónap alatt 75 százalékkal nőne a pedagógusok bére, ami példa nélküli lenne.
Most tízszázalékos béremelést tud megelőlegezni a kormány, amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat. Azon múlik a megegyezés és a béremelés, hogy a magyar baloldal meddig folytatja az igaztalan vádak felsorakoztatását Brüsszelben Magyarországgal szemben. Csak rajtuk múlik immár, hogy mikor indulhat meg Magyarország történetének legnagyobb pedagógus-béremelése”
– fogalmazott Rétvári Bence. Beszélt arról is, hogy a gyermekvédelemben dolgozók speciális pótlékát ötszörösére emelte a kormány, egy év végi döntésnek köszönhetően január 1-jétől pedig a nevelőszülők 25 százalékkal megemelt nevelési ellátmányt kapnak.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS