Jelentős részben a Soros-féle NGO-kon keresztül érkezik a nemzetközi dollármédiába a propaganda, amellyel a globális liberális elit a szuverenista országokat – köztük hazánkat – igyekszik lejáratni. A mélyen átpolitizált “jogvédő” szervezeteknek a legnagyobb nemzetközi lapoknál is megvannak azok az embereik, akik révén elhelyezhetik a különböző manipulált anyagaikat. A módszereik között szerepel a médiamunkások lekenyerezése, továbbá a konkrét pénzösszegek kifizetésén túl jellemzően hotel- vagy vacsorameghívásokkal is befolyásolják az újságírókat – írja az Origo.
A lap cikke szerint a magukat jogvédőnek nevező nem kormányzati szervezetek a saját krédójuk szerint a demokratikus értékeket igyekeznek megvédeni és népszerűsíteni, ám valójában az NGO-k fenntartói politikai fegyverként állítják hadrendbe ezeket az alakulatokat. Az eszközeik között a különböző médiamunkások lekenyerezése is szerepel, egyebek mellett fizetett utazásokkal, jó hotelekkel és éttermi ebédekkel vásárolják meg az újságírókat a különböző NGO-k, hogy az ő narratívájuk szerint jelenítsék meg a különböző országokat a nemzetközi médiában. Erről korábban több Soros-szervezet egykori vezetője is beszélt.
A Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételen Andrej Nosko, a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) korábbi igazgatója egyebek mellett arról számolt be, hogy több alkalommal is fizetett egy-egy újságírónak az említett célból. Mint mondta, még az OSF vezetőjeként azért is felbérelt egy újságírót, hogy a közvélemény-kutató intézetük publikációját promotálja. Hozzátette, mivel kényes kérdés gázsit fizetni az újságírónak, ezért inkább „csak” a költségeket állják. Így amikor egy egész hónapra bérelt fel egy médiamunkást, összesen csaknem tízezer eurót tett ki az újságíró szállására, étkezésére, utazására, valamint a tolmácsolásként elszámolt összeg.
Nosko beszámolójából az is kiderül, hogy megvannak a jól bejáratott embereik az ilyen feladatokra. Például Andrew Connelly, aki korábban a migrációs válság kapcsán támadta a bevándorlást ellenző országokat, köztünk hazánkat is. Az egykori igazgató kitért arra is, hogyan hasznosíthatók azok az anyagok, amelyek nem férnek be a napi politikával foglalkozó olyan nemzetközi lapokba mint a Politico vagy a Financial Times. Úgy vélte, ezeket a történeteket olyan magazinokban lehet elsütni, mint a New Europe, a Visegrád Insight vagy éppen a National Geographic. Kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy az adott sztori megragadja a lapok figyelmét, s ezért szerinte akár kreálni is lehet a hírértéket.
Jeney Orsolya, a Soros-féle Amnesty International korábbi igazgatója ugyancsak arról beszélt egy másik Skype-interjúban, miként próbálják rávenni a külföldi sajtót, hogy a jogvédő szervezetek szája íze szerint írjanak bizonyos témákról. – Ha a külföldi média képviselői érkeznek Magyarországra, akkor kvázi VIP-személyekként kezeljük őket, különleges bánásmódot kapnak. Alapvető dolog például, hogy elmegyünk velük villásreggelizni, de ha kiadunk egy jelentést, akkor is megetetjük őket. Nagyobb valószínűséggel írják meg ezeket a dolgokat, ha van egy ilyen kommunikációs csomag – fejtette ki. Az egykori igazgató beszélt Nick Thorpe-pal, a BBC közép-európai tudósítójával folytatott együttműködéséről is. – Csak szólni kellett neki, hogy hé, figyelj csak, Nick, van itt valami, ami érdekelhet téged – idézte fel.
(Origo / Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS