„Aki adót csal, annak a börtönben a helye” – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn a Parlamentben a NAV-üggyel kapcsolatban. „A szabályok mindenkire érvényesek, sem kicsinek, sem nagynak nincs kibúvó. Akinek tudomása van szabálytalanságról, az jelentse”. A miniszterelnök amúgy az Állami Számvevőszékre bízná az ügyet. A magyar kormányfő csak a vizsgálatok ismeretében támogatná az ezermilliárdos áfa-csalás gyanújának kivizsgálására a NAV-vizsgálóbizottság létrehozását a parlamentben. Az LMP két különböző, egy fehér és egy piros színű íven is gyűjti az aláírásokat a vizsgálóbizottság felállításához. Lesz egy ív, amelyiken szerepel majd a jobbikos képviselők szignója és lesz egy amelyiken nem. Végül pedig azt nyújtják be a parlamentnek, amelyiken hamarabb gyűlik össze 78 képviselő aláírása. A Fidesz szóvivője, Zsigó Róbert korábban azt mondta: ha valaki adót csalt, az nem maradhat következmény nélkül, ugyanakkor a kormánypárt továbbra is az ügyészség feladatának tartja Horváth András volt adóhatósági munkatárs állításainak kivizsgálását.
Közben a NAV hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt feljelentést tesz volt munkatársa ellen. A közlemény szerint a Horváth András lemondásához kapcsolódó hivatali eljárás során, így a számítógépes munkaállomásán található adatok, valamint a szekrényében fellelt iratanyag átvizsgálásakor – amelynek tételes átadását Horváth András írásban megtagadta – a NAV célhoz nem kötődő jogosulatlan adatlekérdezés eseteit tárta fel. A NAV szerint volt munkatársuk saját bevallása szerint adótitkokat tartalmazó adatokat juttatott ki a hivatalból és birtokol jelenleg is. Horváth hétfőn levélben válaszolt a vádakra. „Nem igaz, hogy nem volt adóellenőr, az sem igaz, hogy jogosulatlanul nézett bele száz revizor anyagiba” – írta. A levél, illetve a cikk itt olvasható. Az Origo hosszabb anyagot közölt a NAV úgy nevezett szupercsapatáról, amelyet később megszüntettek. A Központosított Ellenőrzési Szakterület (KESZ) a Kiemelt Adózók Igazgatóságán belül alakult meg, de „csak hat évig maradt életben”. „Az irigység sorvasztotta el, vagy eleve nem is volt szükség egy ilyen kivételezett csapatra?” – teszi fel a kérdést a hírportál, amelynek cikke itt olvasható.
Az Index frissülő parlamenti tudósítása itt olvasható. Fotó: Hircsarda.blog.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS