Súlyos égési sérüléseket szenvedett fürdetés közben egy 10 hónapos gyermek, akinek életét a gondos kórházi kezelés ellenére sem tudták megmenteni. Az eset még december közepén történt Ináncson. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a gyermek nevelőszülőknél volt elhelyezve. Az apát gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz.
Forró vízben fürdették, súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 10 hónapos kisbaba, akinek életét már nem tudták megmenteni a kórházban. Az RTL Híradó információi szerint a gyermeket nevelőszülők gondozták; a tragikus körülmények között meghalt csecsemőt miskolci mélyszegénységben élő családjából emelték ki, majd rokonaihoz került, a tragédia viszont már nevelőszüleinél történt, Ináncson. A gyermek családjára december végén rászakadt a tető Miskolcon, majd Erdei Sándor Zsolt önkormányzati képviselő segítségével kaptak egy szükséglakást. A tető nélküli házban jelenleg az elhunyt kisgyermek nagyapja él. Erdei a Facebookon azt írta, felhívást tett közzé, hogy megsegítsék a családot, és állítása szerint nagyon sok felajánlást kaptak.
A babafürdetésnél a szakemberek azt tanácsolják, hogy a víz 37 fokos, testmeleg legyen. Ha nincs otthon vízhőmérő, akkor a könyökünkön ellenőrizhető a víz hőfoka. Néhány fok eltérésre éles visítás lehet a válasz.
Kint felejtett drogból fogyasztott egy csecsemő Szegeden, nem élte túl
Sajnos a szülők gondatlansága miatt több gyermek is életét veszítette már Magyarországon az elmúlt években. Tavaly februárban például egy férfi ellen emeltek vádat, akinek hanyagsága miatt 2018-ban amfetamin-mérgezésben halt meg élettársának öt hónapos csecsemője. A vádirat szerint a férfi élettársa tizenéves kora óta kábítószert fogyasztott, de a nő a droghasználatot harmadik terhessége idejére felfüggesztette. A gyermek két hónapos kora után azonban felhagyott az anyatejes táplálással, és ismét rendszeres kábítószer-fogyasztóvá vált, droggal élettársa látta el. A pár 2018. január 18-án kora délután egy Szegedhez közeli falu hoteljében szállt meg a kislánnyal együtt, ahová – a férfi által beszerzett – drogot is magukkal vittek. Délután a vádlott és az élettársa a por állagú, amfetamin tartalmú kábítószert figyelmetlenségből olyan helyen hagyta, hogy a drog az öt hónapos csecsemő szájába, majd szervezetébe került. Röviddel ezután a kislány elaludt, majd pár óra múlva sírva ébredt, de az ekkor már amfetamin-hatás alatt álló vádlott és élettársa visszaaltatta. A csecsemő valamivel éjfél előtt halt meg, a kábítószer okozta légzési elégtelenség miatt. Az anya és élettársa csak egy óra körül vette észre, hogy a gyermek nem lélegzik; mentőt hívtak, de a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Az anya ellen tavaly ősszel emeltek vádat gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt; élettársa ekkor szökésben volt, később azonban elfogták.
Forrás: Facebook, RTL Híradó, MTI; Fotó: illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS