A munkanélküliek száma 2022 novemberében 187 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, azzal együtt, hogy közel 5 millióan dolgoznak ma Magyarországon.
A fő mutatóként használt háromhavi mozgóátlag szerint tavaly szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves munkanélküliek száma hétezerrel, 184 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal, 3,8 százalékra nőtt. Ez idő alatt a 15–24 éves munkanélküliek száma 2900-zal, 34 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,0 százalékponttal, 10,9 százalékra mérséklődött; az összes munkanélküli 18,5 százaléka közülük került ki. A 25–54 éves korosztály 3,4 százalékos munkanélküliségi rátája 0,2 százalékponttal, míg az 55–74 éveseké kismértékben, 0,1 százalékponttal, 2,8 százalékra emelkedett. A munkakeresés átlagos időtartama 9 hónap volt, a munkanélküliek 31 százaléka legalább egy éve keresett állást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint november végén a nyilvántartott álláskeresők létszáma 3,6 százalékkal, 234 ezerre csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Több fiatal is dolgozik, mint egy éve
Tavaly a szeptember–novemberi háromhónapos időszak átlagában az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 26 ezerrel több, 4 millió 713 ezer volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 26 ezerrel és a külföldön dolgozóké 16 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 16 ezerrel csökkent. Szeptember–novemberben a 15–64 évesek közül 4 millió 597 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,6 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott: 2 millió 434 ezret tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 10 ezerrel, 2 millió 163 ezerre, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 70,2 százalékra emelkedett. A fiatalok – 15–24 éves – korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 277 ezer volt; foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal, 28,2 százalékra emelkedett. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú – 25–54 éves – népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,2 százalékponttal, 88 százalékra, míg az idősebb – 55–64 éves – korosztályban 2,5 százalékponttal, 66,9 százalékra emelkedett.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS