A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022 novemberében éves alapon az ipar teljesítménye a munkanaphatásoktól megtisztítva közel 0,8 százalékkal bővült, míg 2022 első 11 hónapjában 6 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene – idézte fel a KSH hétfőn kiadott előzetes mutatóit közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
A KSH adatai ugyanakkor rávilágítanak, hogy a háború és az elhibázott, rendkívül káros szankciók egyre jobban éreztetik hatásukat, hiszen az energia és az alapanyagok drágulása, az európai gazdasági konjunktúra megtörése visszavetik a termelő vállalatok teljesítményét is.
A kormány nem hagyja magára az ipari szektort sem, a létrehozott gazdasági védvonal mára már meghaladja a 2 ezer milliárd forintot. A recesszió elkerüléséhez, a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédéséhez meg kell őrizni az ipari vállalatok stabilitását és versenyképességét.
Ennek érdekében olcsó hiteleket biztosítunk a Széchenyi Kártya Programon keresztül, kiterjesztettük a kamatstopot, Gyármentő Programot és ehhez kapcsolódó hitel- és garanciaprogramot indítottunk, valamint kiemelten támogatjuk az energiaintenzív kkv-kat”
– áll a közleményben.
A kormány azonban itt nem áll meg – folytatta a miniszter – új iparpolitikával 21. századi gazdaságot hoz létre: “csökkentjük az energiafüggőséget, ösztönözzük a tőkebeáramlást, újragondoljuk a stratégiai ágazatok rendszerét, megerősítjük a hazai tőkét.
A legfontosabb azonban a béke és a káros szankciók megszüntetése, csak így állítható helyre az európai konjunktúra”
– hangsúlyozta a közleményében Nagy Márton.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS