Békés Márton történész–politológus, a XXI. Század Intézet igazgatójának nagyelemzése a napjainkban „dollárbaloldalnak” nevezett ellenzéki csoportosulás tizenkét évre visszanyúló, főképp amerikai összeköttetéseiről, atlantista frontorganizációiról és hazai lobbistáiról szól.
A történész-politológus legújabb nagyelemzésében azt vizsgálja, hogy míg a magyar jobboldal az elmúlt tizenkét évben egymás után négy alkalommal szerzett alkotmányozó többséget eredményező felhatalmazást össznemzeti programja megvalósításához, addig a magyarországi baloldal ciklusról-ciklusra mindjobban integrálódott a globális-progresszív hálózatokba, egyre rosszabb választási eredményeket produkálva.
Ezek a körök a transzatlanti, sőt kifejezetten amerikai kormányzati és nemkormányzati csatornákon keresztül, a pénzügyi, politikai és hírszerzési eszközöket egyaránt mozgósítva tizenkét év alatt teljesen magukba olvasztották a hazai baloldalt
– véli Békés Márton.
A XXI. Század Intézet igazgatója szerint egyes pártok (Jobbik, LMP, MSZP) fokozatosan estek áldozatul e bekebelezésnek, mások szíves-örömest olvadtak be, hiszen alapító céljuk eleve ez volt (Demokratikus Koalíció, Momentum), ám olyanok is akadtak, amelyek kifejezetten e folyamat végrehajtására szerveződtek (Együtt, Párbeszéd).
A 2022-es nagy lelepleződés a projekt végpontjára derített fényt
– írja Békés.
A teljes nagyelemzés ITT olvasható el.
(Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS