Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával szintet lépett a magyar futball – mondta a hétfő esti M4 Sport-Az Év Sportolója Gálán díjat átadó legendás futballtréner, Fabio Capello, aki a nap folyamán Orbán Viktorral is találkozott.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban fogadta Fabio Capello korábbi futballmenedzsert és -edzőt.
A 76 éves olasz szakember, aki több csapatot olasz bajnoki címig vezetett, az AC Milannal Bajnokok Ligáját is nyert, a Real Madriddal pedig spanyol bajnok volt, hétfőn az M4 Sportnak elmondta: szerinte a magyar válogatott sikereinek köszönhetően “egyre több fiatal kezd majd bele a sportágba, egyre többen hisznek majd a futballban, ezáltal pedig tovább fejlődhet a sportág”. Hozzátette, a sikerek mögött ott van az edző és a stábja, nekik köszönhetően a játékosok jelentős fejlődésen mentek keresztül. Fabio Capello – akinek magyarországi kötődése is van, hiszen édesapja a Baranya megyei Himesházán született – beszélt a múlt hónapban befejeződött katari világbajnokságról, amely véleménye szerint taktikai szempontból és a játék sebességét illetően is kiemelkedően erős volt. Hozzátette, a keleti csapatok továbbra is lassúak a legmagasabb szinthez képest, ugyanakkor Afrika fejlődött, amit Marokkó szereplése támaszt alá, míg a döntőben már az igazi sztárok, Lionel Messi és Kylian Mbappé emelkedtek ki.
A gálát megelőzően a szintén díjátadóként közreműködő Farkas Henrietta 11-szeres paralimpiai bajnok, 17-szeres világbajnok alpesi síelő is nyilatkozott: a Nemzeti Sporthíradónak azt mondta, nagyon megtisztelő, hogy az esemény díszvendége lehet. Beszélt arról, hogy karácsony előtt bejelentette visszavonulást, így most el tudta fogadni a meghívást, amire korábban nem volt módja. A felvidéki magyar látássérült sportoló elárulta, nem volt egyszerű meghoznia a visszavonulásról szóló döntést.
A síelésnek éltem az elmúlt majdnem húsz évben, szívvel-lélekkel csináltam, nagyon élveztem az egészet, de volt bennem egy érzés, hogy tovább kellene lépnem, a testemen is éreztem, hogy jobban elfárad a felkészülés és a sok utazás során, és sok operációm is volt
-fogalmazott.
Forrás: MTI; vezetőkép: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS