Meghalt Gerő András Széchenyi-díjas magyar történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének professor emeritusa. Főbb kutatási területe a dualizmus időszaka, az Osztrák–Magyar Monarchia kora, a polgárosodás, a szimbolikus politika és Budapest története volt, de rendszeresen megszólalt közéleti kérdésekben is, a Pesti TV egyik állandó vendége volt.
1972–1977 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar történelem-szociológia szakos hallgatója, majd oktatója volt, de volt vendégprofesszor Utrechtben, Amszterdamban, a Pennsylvania Egyetemen valamint a Columbia Egyetemen. A rendszerváltás követően a Századok szerkesztőbizottsági tagja volt, majd a Budapesti Negyedet szerkesztette, mígnem az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti tanszékvezetőjévé választották. 2002 óta a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. Több mint 70 könyve jelent meg, közülük jó néhány angolszász, illetve német nyelvterületen.
Gerő András 2008-ban a Széchenyi-díj átvételekor magáról úgy nyilatkozott, azért lett történész, mert mindig érdekeltek az emberek, a történelem pedig az emberekről szól. Mint kifejtette, elsősorban a XX. század érdekelte, de amikor a pályaválasztásról döntenie kellett volt egy politikai cenzúra.
A XIX. század esetében viszont nem volt ilyen, s az összes érdekes XX. századi probléma már a XIX. században megszületett. Ezért lettem történész és ezért fordultam a XIX. század felé
-hangsúlyozta Gerő András.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS