A seattle-i állami iskolák pert indítottak a technológiai óriáscégek ellen a közösségi média által okozott károk miatt. Az iskolák szerint a cégek felelősek a diákok körében egyre súlyosabb, a mentális egészséget sújtó válságért, ami közvetlenül befolyásolja az intézmények oktatási feladatainak teljesítését.
A kereset szerint, amelyet pénteken nyújtottak be az Alphabet Inc., Meta Platforms Inc, Snap Inc. és a TikTok-tulajdonos ByteDance ellen az illetékes amerikai járásbíróságon, a cégek célzottan úgy tervezték termékeiket, hogy a fiatalokat rászoktassák a platformjaik használatára, és ezzel mentálhigiénés válságot idéztek elő.
A Facebook-tulajdonos Meta erre reagálva egy e-mailes állásfoglalásban kijelentette: több mint 30 eszközt fejlesztett ki a tizenévesek és családtagjaik támogatására, és továbbra is szorosan együttműködik a szakértőkkel, a politikai döntéshozókkal és a szülőkkel. A Google azt mondta, hogy jelentős összegeket fektetett be a gyerekek biztonságos élményeinek megteremtésébe a platformjain, és erős védelmet és célzott funkciókat vezetett be az érdekükben. A Snap állásfoglalása szerint szorosan együttműködik számos mentálhigiénés szervezettel, hogy alkalmazáson belüli eszközöket és erőforrásokat biztosítson a felhasználók számára, és hogy a
közösség jóléte a legfontosabb prioritás.
A Tiktok nem válaszolt azonnal a Reuters megkeresésére. Korábban a cégek állították, hogy élvezetes élményt teremtenek a felhasználók számára, kizárják a káros tartalmat és a befektetnek a tartalomellenőrzésbe és moderálásba.
A kereset szerint az alperes technológiai óriások sikeresen kihasználták a fiatalok sérülékeny, sebezhető agyát, országszerte diákok tízmillióit ejtették a vádlottak közösségimédia-platformjainak túlzott használatából fakadó pozitív visszacsatolás csapdájába.
A mentálhigiénés problémákkal küzdő diákok rosszabbul teljesítenek az iskolákban, és az intézmények, a tanárok képzésével kell lépéseket tenni a tünetek azonosítására és kezelésére, képzett szakemberek felvételére, valamint forrást kell előteremteni, hogy felhívják a hallgatók figyelmét a szociális média veszélyeire
– írták a dokumentumban.
A perben az iskolák pénzbeli kártérítést és egyéb büntetőszankciókat kérnek a cégek ellen.
Forrás, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS