Svédország ne számítson Törökország támogatására NATO-tagságához, miután a hétvégén a stockholmi török nagykövetség közelében tüntetés volt, amelynek során többek között elégették a Korán egy példányát – közölte Tayyip Erdogan elnök hétfőn.
A döntés tovább növelte az Ankara és Stockholm közötti feszültséget, miközben Svédországnak a NATO-csatlakozáshoz szüksége van Törökország jóváhagyására. Múlt szombaton egy, a stockholmi török nagykövetség közelében tartott tüntetésen egy iszlamofób párt vezetője elégette a muszlimok szent könyvét, a Koránt.
Azok, akik ilyen istenkáromlást engednek meg (stockholmi) nagykövetségünk előtt, nem számíthatnak többé támogatásunkra a NATO-tagságukhoz
– mondta Erdogan egy kabinetülést követő beszédében. A török elnök bírálta Svédországot azért is, mert engedélyezte a kurdbarát tüntetéseket, ahol a tüntetők különböző kurd csoportok zászlóit lengették, köztük a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), amely évtizedek óta lázadást folytat Törökország ellen. A PKK-t Törökországban, az Európai Unióban és az Egyesült Államokban terrorista csoportnak tekintik, de jelképei nincsenek betiltva Svédországban, írja az AP News. Erdogan hangsúlyozta:
Ha ennyire szeretitek a terrorszervezetek tagjait és az iszlám ellenségeit, és véditek őket, akkor azt tanácsoljuk, hogy kérjétek a támogatásukat országotok biztonsága érdekében
Több arab ország, köztük Szaúd-Arábia, Jordánia és Kuvait elítélte az incidenst.
Forrás: MTI, AP News, Reuters; Fotó: MTI/EPA/Török elnöki hivatal sajtóirodája
Facebook
Twitter
YouTube
RSS