Az ukrán nyelvnek védelmet kell kapnia az ország valamennyi felsőoktatási intézményében, ezért be kellene tiltani az orosz nyelv használatát az egyetemeken és a főiskolákon – vélekedett Tarasz Kreminy, az államnyelv védelméért felelős biztos az ukrán ötös csatorna egyik keddi műsorában. Az ombudsman hozzátette, hogy levelében kérte a rektori szövetséget és az oktatási minisztériumot, hogy minősítsék “tabunak” az orosz nyelvet a felsőoktatásban.
A biztos ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Kijev-Mohila Akadémia vezetése a napokban megtiltotta az orosz nyelv használatát az intézmény falain belül. Az új normát az intézmény belső szabályzatában írták elő, amelyet január 27-én fogadtak el. Az intézményben már régóta ukrán nyelven zajlik az oktatás, az új rendelkezés viszont az egymás közötti beszélgetést érinti és egyaránt vonatkozik a tanárokra, a diákokra és az akadémiai adminisztráció dolgozóira. Szerhij Kvit, az akadémia elnöke a BBC-nek ugyanakkor azt mondta, hogy az orosz nyelvhasználatért nem jár büntetés, és senki sem fogja külön figyelni az emberek közötti kommunikáció nyelvét.
Olekszij Aresztovics volt elnöki tanácsadó szerint viszont a Kijev-Mohila Akadémián hozott döntés az orosz nyelv használatának megtiltásáról alkotmányellenes, és sérti az európai uniós normákat.A nyelvi ombudsman ezzel szemben úgy véli, hogy ebben a szabályban nincs jogsértés és nem korlátozza az oroszajkúak jogait. “A törvény szerint az ukrán diákoknak joguk van államnyelvű oktatásban részesülni” – szögezte le a nyelvi biztos.
Forrás: MTI; Nyitókép: MTI/AP/Daniel Cole
Facebook
Twitter
YouTube
RSS