A bírák szerint Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője átlépett egy határt a Rezesová-ügyben, amikor felháborítónak nevezte, hogy Eva Rezesová a börtön helyett házi őrizetben lehet – írja az Origo. A hírportál szerint a bírók érdekvédelmi szervezete összekapott már Orbánnal és Gyurcsánnyal is, most viszont a Kúria és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is nyilvánosan megdorgálta a befolyásos fideszes politikust.
„Sok embernek a magyar igazságszolgáltatás józanságába vetett hitét állította helyre ez a mai döntés” – így dicsérte Rogán Antal a Facebook-oldalán azt a bírósági ítéletet, amely megszüntette a halálos balesetet okozó Eva Rezesová házi őrizetét, és ismét elrendelte az előzetes letartóztatását. Rogán dicséretnek szánta ezt, de a bíróság nem örült annak, hogy a politikus megszólalt az ügyben. Közvetlenül az előzetes letartóztatásról szóló döntés előtt a fideszes frakcióvezető egy videoüzenetben kijelentette Rezesová házi őrizetéről, hogy “ilyen körülmények között, ilyen esetben, ez felháborító és tényleg teljességgel elfogadhatatlan”. Néhány órával később megszületett a végül Rogán kívánságával egyező döntés. A Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az Origónak hangsúlyozta, hogy az ítéletnek nem volt köze a politikus nyilatkozatához. A bírók érdekvédelmi szervezete, a Magyar Bírói Egyesület (Mabie) pedig közleményben kelt ki Rogán facebookos akciója ellen. “A megfogalmazott nyilatkozat alkalmas arra, hogy a folyamatban lévő eljárás befolyásolásának a látszatát keltse. (…) Más hatalmi ágak képviselői nem fogalmazhatnak meg nem jogerős bírósági döntésekkel szemben elvárásokat” – áll a közleményben.
A hazai bírók nagy részét képviselő szervezet elnöke, a Pécsi Ítélőtáblát vezető Makai Lajos azt mondta, nem várnak választ Rogán Antaltól, és nem is próbálták meg felvenni vele a kapcsolatot, de meg kellett szólalni, mert ezzel “a politika átlépte a határt, amit nem kellett volna”, hiszen egy vezető politikus gyakorlatilag elvárásokat támasztott a bíróság felé. Makai azt mondta az Origónak, hogy nagyon szerencsétlen dolog volt, hogy Rogán nem várta meg a jogerős döntés megszületését, igaz, szerinte utána már nem is lett volna miért megszólalnia az ügyben.
A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS