A globális fogyasztói társadalom extrém növekedése, amiben nincsenek sem korlátok, sem fékek, felgyorsította azokat a folyamatokat, amelyek végén egy apokaliptikus kép, Mad Max-i világ tárul elénk. Feléljük az erőforrásainkat, először az unokáink jövőjét, ami viszont nem várt pofon, hogy mindazok a problémák, amit távoli jövőnek hittünk, a jelenünkké váltak. Energiaválság van, ellátási bizonytalanság van és olyan gazdasági válság, aminek nem látjuk a végét ‒ erről beszélgettünk Gelencsér András akadémikussal, légkörkutatóval, a Pannon Egyetem rektorával. Mindaz, ami ma körülöttünk történik, az a turbófokozatba kapcsolt globális fogyasztói társadalom működésének egyenes következménye, ami a Föld rohamosan csökkenő erőforrásainak elosztásáról szól ‒ véli Gelencsér András.
A veszprémi akadémikus korábban több interjújában is kegyetlen őszinteséggel tárta elénk, milyen jövő várhat ránk. Szerinte két évtizeden belül roppant súlyos erőforrásválsággal lesz kénytelen szembenézni a világ. E szerint az utolsó utáni órában vagyunk, hogy felismerjük, a fenntarthatóság nem csak egy divatos szlogen, csak ésszel van értelme a világ menetén változtatni, és pusztán illúziókból nem lehet a modern civilizáció fenntartásához szükséges energiát megtermelni. A PestiSrácok.hu az ésszerű fenntarthatóság kérdéseit a zászlajára tűző Pannon Egyetem rektorát minden olyan vitatott energiaügyi kérdésről kifaggatta, mint a nukleáris energia, akkumulátorgyár, napelemparkok vagy szélerőművek. Cikkünkből kiderül, hogy jelenleg nincs is valós alternatíva az atomerőművek kiváltására, az elektromos autók az Európai Unió által kényszerített elterjesztése teljességgel elhibázott, a fosszilis energiahordozók felhasználásának 2055-re tervezett mértékű csökkentése pedig megvalósíthatatlan. A szemléletváltásban és egy élhető világ megteremtésében óriási az egyetemek szerepe. “Azt kellene valahogy elérnünk, hogy a jelenlegi GDP növekedés alapú gazdasági-politikai világmodellt egy, a meglevő javak, a természeti erőforrások és az emberi értékek megbecsülésén alapuló globális paradigma váltsa le ” ‒ nyilatkozta a Pannon Egyetem rektora.
Rektor úr többször is beszélt arról, hogy egy átalakuló világban mennyire fontos, hogy az egyetemek megtalálják azt az új utat, ami alapján egy egészen újfajta tudást képesek adni a hallgatóknak. A Pannon Egyetem megtalálta ezt az utat, olyannyira, hogy akár később még egész Európában is élen járhatna a racionális fenntarthatóság és körforgásos gazdaság területén.
Minden intézménynek a saját adottságai, kompetenciái alapján kell meghatároznia önmagát, és elhelyezni magát úgy a világban, mint a nemzetközi tudomány rendszerében. A Pannon Egyetem jogelődje egy vegyipari egyetem volt, ebből nőtt ki egy jóval szélesebb szakmai profilú és több városban hálózatosan működő erős intézmény. A technológiai, illetve műszaki jelleg ma is erősen áthatja intézményünk működését. A Pannon Egyetem jövőképe valóban a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság, egy olyan szemléletmód megalapozása, amelyben takarékoskodunk a felhasznált energiával, vagyis például olyan technológiai megoldások kifejlesztése is célunk, amelyek által csökkenthető a szükséges energia, valamint a lerakásra kerülő hulladékok mennyisége. Ez egy nyerő kombináció akkor, de csak akkor, ha ésszel csináljuk. A körforgásos gazdaság rendszerének működtetése nagyon komoly kihívás, egy teljesen zárt rendszer lenne az ideális, de vannak korlátok, amiket figyelembe kell venni. Nem véletlen, hogy ezt a világon sehol nem tudják még csak megközelíteni sem.
Ki is emelném ezt a mondatát: “ésszel kell csinálni”. Mivel most trendinek számít a fenntarthatóság, nem biztos, hogy mindig megfontoltan, úgymond ésszel történnek olyan technológiaváltások, amelyek célja az lenne, hogy fenntarthatóbbá váljon a világunk. Egy előadásában példaként hozta fel a papíralapú ügyintézés kivezetésének szándékát, aminek az eredménye akár nagyobb ökológiai lábnyom is lehet.
Így van, minden tényezőt mérlegelni kell. Az ember hajlamos az egyszerűsítésre, és így a digitalizációra úgy tekinteni, mint ami abszolút környezetbarát, miközben a rendszerhez szükséges eszközök – ezek messze nem csak azok, amelyek a birtokunkban vannak – gyártása és működtetése roppant anyag- és energiaigényes folyamat. Ráadásul rendkívül gyorsan avuló eszközökről van szó, amelyek újrahasznosítási lehetőségei korlátozottak. A digitális kommunikáció jelenleg a világ teljes villamos energia felhasználásának 15 százalékát köti le, és az előrejelzések szerint ez az arány 2025-re már 20 százalék lesz. Az egyre okosabb, egyre gyorsabb rendszerek, szuperszámítógépek, adatközpontok működtetése rengeteg villamos energiát emészt fel.
Napelempark az átadása napján a Nógrád megyei Szügy községben 2019. március 29-én.
MTI/Komka Péter
A piaci szereplők mennyire lehetnek partnerek ebben a fenntarthatóság szempontú gondolkodásban? Vagy ők inkább ellenérdekeltek? Ma még abban versenyeznek, ki tud előbb új eszközt piacra dobni, ami még több funkcióval bír, még „okosabb”. A háztartási gépeket korábban akár évtizedekig is lehetett használni, most 5 éves készülékek már elavultnak számítanak, gyakran meghibásodnak, és gazdaságosan vagy egyáltalán nem javíthatók. Ellensúlyozható, kinevelhető-e az emberekből ez az évtizedeken át reklámokkal gerjesztett, manipulált fogyasztói szemlélet?
Az a baj, hogy globálisan a lineáris gazdaság dominál, ebben alig vannak helyi megoldások. Ez az egész túlfogyasztói társadalom abszolút globális lábakon áll. Még azok a dolgok is, amelyekről azt gondoljuk, hogy helyben gyártják őket, a hozzájuk szükséges nyersanyagok és természetesen az energia nagyobb része külföldről érkezik. Mindenki a profit maximalizálásában érdekelt: ha előállítottuk, használjuk el, lehetőleg minél gyorsabban, jöjjön az új divat is, ami rátesz még egy lapáttal a műszaki elavulásra. Ami elavult, dobjuk ki, vegyünk újat. Egyelőre nem úgy néz ki, hogy ettől a szemlélettől el lehetne téríteni a világcégeket. A körforgásos gazdaság sokkal több erőfeszítést igényel: összegyűjteni, szállítani, válogatni, újrahasznosítási technológiát működtetni, amivel ráadásul csak kevésbé értékes termék állítható elő. Ezekhez a folyamatokhoz nagyon komoly technológia, és ugyancsak sok anyag és energia kell.
Hogyan lehet érdekeltté tenni a piaci szereplőket egy fenntartható, körforgásos gazdaságban?
Csak jogszabályokkal. Tehát, ha azt mondják, hogy ezt nem lehet. Vagy pedig olyan áron lenne kötelező visszavenni a terméküket, amit már újabbra cserél a fogyasztó, hogy egyszerűen ne érje meg az elavulás mesterséges felgyorsítása. Jól működő módszer lenne egy lízingszerű megoldás, amikor csak a használat idejére bérbe adnak eszközöket. Például egy mobiltársaságnál nem megvásárolnák az ügyfelek sok esetben egyébként részletre a legújabb készüléket, hanem a használatért fizetnének a cégnek, amit aztán kötelező lenne annak visszavennie, hiszen tulajdonjogilag az övé maradt. Ebben az esetben a visszaforgatás, az újrahasznosítás aránya jóval nagyobb lenne. Vannak ilyen eszközök, például a televíziós boxok. Viszont komoly akadálya az ilyen gyakorlat elterjedésének, hogy nagyon erős a magántulajdonhoz, mint státuszszimbólumhoz való kötődés. Ez a kapitalizmus rendszerének alapja. Túlságosan is ragaszkodunk hozzá.
Akkor mi lehet megoldás?
Nehéz érdekeltté tenni a cégeket a termékeik tartóssá tételében, és abban, hogy valóban visszaforgassák azt, ami elavult. Ha nem lenne tulajdonszerzés, a szolgáltatás díjába építenék be ezeket az árakat és mindenki ugyanazt csinálná, mint eddig. Mindenképpen valamilyen szigorúbb szabályozás kellene. Olyasmi, mint ami az ólomakkumulátorokra született, azok esetében elég nagy arányú az újrahasznosítás, de ott az ólom erősen mérgező volta miatt volt erre szükség. Nagyon messze van attól a világ, hogy mindenben ez legyen az uralkodó szemlélet, mármint, hogy jobban megbecsüljük az anyagot, illetve mindazt, amink van.
Ha kicsiben is, de a Pannon Egyetem azon dolgozik, hogy fontos piaci szereplőkkel közös projektekben változtasson ezen a szemléleten. Az egyik ilyen partner például a Mol, ami nem is olyan kicsi… Hogyan tudják bevonni a fenntarthatósági célú projektekbe a cégeket és mik a tapasztalataik az ilyen kezdeményezések terén?
Ebben a témában az önkormányzatokkal és a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégekkel indultunk. Régi partnerünk a Mol is, az egyetem alapítása óta együttműködünk. Velük korábban a szénhidrogénipar területén voltak közös dolgaink. Számukra is új terület, hogy beléptek a hulladékgazdálkodásba, ami új utakat is megnyit. Egyébként nagyon sok partnerünk van, akikkel kapcsolódó témákban együttműködünk. Ipari partnerkapcsolataink számában a méretünkhöz képest országosan elsők vagyunk a felsőoktatási intézmények között.
A másik nagyon fontos pillére a fenntartható gazdaságnak, ahogy mondta is, a törvényalkotás. Mi a szerepe és feladata azoknak a nemzeti laboratóriumoknak, amelyeket létrehozott a kormány, és amelyekben a Pannon Egyetemnek is fontos szerepe van?
Ezeknek a laboratóriumoknak egyik deklarált célja a döntéshozatal szakmai támogatása, hogy olyan szabályozás szülessen, ami a racionális fenntarthatóság irányába tereli a gazdasági szereplőket és a társadalmat. A Pannon Egyetem az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium, illetve a Víztudományi Nemzeti Laboratórium szakmai koordinátora. Ezekkel a laboratóriumokkal szemben elvárás, hogy jelenítsék meg egységben azt a tudást, ami az ország különböző intézményeiben az adott tématerületen rendelkezésre áll. A másik, hogy azokra a konkrét problémákra próbáljanak megoldást találni, amelyek Magyarországnak fontosak, és amelyeket nem fog helyettünk senki más tanulmányozni és megoldani. Szülessenek olyan összefoglaló, szakpolitikai döntést előkészítő anyagok, ami alapján akár a jogszabályokat, akár bármiféle stratégiát lehet formálni. Persze sokféle érdek és sokféle szervezet van, gondoljunk csak az éghajlatváltozásra, amihez ma már mindenki is ért. Hogy a javaslatokból, szakmai anyagokból a politika mit fog megfontolni és mit nem, az egy másik kérdés. De legalább adott a lehetőség, hogy Magyarország számára fontos témákban tudományosan megalapozott javaslatok szülessenek.
Milyen kutatások zajlanak jelen pillanatban ezekben a laborokban?
Ezekben a laboratóriumokban nagyon széles spektrumban folynak kutatások. Az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium tagja rajtunk kívül az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Semmelweis Egyetem, az ELTE, a Miskolci Egyetem, az Ökológiai Kutatóközpont és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet. Nem véletlenül ennyire széles a skála, hiszen az éghajlatváltozás életünk szinte minden területére hatással van. Minden területnek valamilyen szinten fel kell készülni azokra a változásokra, amit az éghajlat megváltozása hoz. Gondolok itt például olyan érzékeny ökológiai rendszerekre, mint a Balaton vagy a Velencei-tó, amelyek számára már a jelenlegi éghajlatváltozás is nagyon komoly kihívást jelent. Vagy hogy egy másik példát említsek, azt is nagyon fontos tudni, hogy az extrém időjárási események, például a hőhullámok, amelyek napjainkban egyre gyakoribbá válnak, milyen lehetséges egészségügyi következményekkel járnak a különböző veszélyeztetett csoportokra nézve, és ezekre milyen módon kell felkészülnie az egyénnek és az egészségügyi ellátórendszernek.
A folyamatosan romló demográfiai mutatók mellett milyen jelentősége van annak egy egyetem jövője szempontjából, akár nemzetközi szinten, hogy olyan fontos projektekben vesz részt, mint a Pannon Egyetem, ráadásul olyan újfajta tudást nyújt, amit a kor kihívásaihoz igazítottak?
Reméljük, hogy ez jelentős vonzóerő. Azt tapasztalom személyesen is, hogy a fenntarthatóság kérdésköre határozottan megérinti a fiatalokat. Valahogy érzik, hogy egyáltalán nincsenek rendben a dolgok, és hogy teendőjük, feladatuk van. Ez foglalkoztatja is őket. Az jó kérdés, hogy hajlandók-e, akarnak-e cselekedni is ezért, vagy csak személyes érintettségből foglalkoznak a témával. A saját sorsuk miatt nyilván aggodalmat éreznek, és szeretnének is ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban tájékozódni, de hogy ez az érdeklődés eljut-e a tettekig, hogy valóban tenni akarjanak a dolgok megváltoztatásáért, azt hiszem, még nem dőlt el. Mert ha valaki ezt a területet választja, annak valamilyen szinten a természettudományokkal is kell foglalkoznia, ahhoz pedig már a közoktatásban is megfelelő szinten kell elsajátítani az alapokat. Az iskolában viszont messze nem ezek a legnépszerűbb tantárgyak. Éppen ezért nekem vannak kétségeim, hogy mennyire fog tömegeket megérinteni, főleg megmozgatni ez a terület. A jövő iránya viszont egyértelműen a fenntarthatóság, aminek problémái a jövő generációját súlyosan fogják érinteni. És itt nem a távoli jövőről beszélek…
“A kapitalizmus is nagy valószínűséggel arra a sorsra jut, amire korábban mára levitézlett társadalmi rendszerek jutottak” – véli dr. Gelencsér András
Valóban ennyire felgyorsult ez a folyamat, hogy amire azt hittük, a távoli jövő, és a mi életünket még egyáltalán nem érinti, annak gyakorlatilag a küszöbén állunk?
Sajnos igen. Korábban valóban úgy tűnt, hogy ezt a XXI. századot valahogy átvészeljük. Ma már az is komoly kihívásnak látszik, hogy néhány évtizedig egyáltalán működőképes maradjon a modern civilizációnk. Rossz irányba megyünk egyértelműen, de legalább egyre gyorsabban. A globális fogyasztói társadalomnak ez a fajta extrém növekedése, amiben semmiféle korlát nem látszik, tehát a kapitalizmus is nagy valószínűséggel arra a sorsra jut, amire korábban mára levitézlett társadalmi rendszerek jutottak. Nincs benne fék, nincs benne önkorlátozás, így ez a profitorientált növekedés a szó szoros értelmében ledarálja a Földet. Egy véges rendszerben, mint amilyen bolygónk a Föld, 8 vagy 10 milliárd ember felturbózott szükségleteinek kielégítésében a végső határok közelébe értünk. Csak a vak nem látja, hogy itt ezt nem lehet a végtelenségig folytatni. Korábban azt gondoltuk, hogy van még némi tartalék a rendszerben. Bevallom, én is úgy gondoltam még az ezredfordulón, hogy van jó pár évtized a rendszerben, és majd csak az unokáink életében kezdődnek a problémák. Tegyük hozzá, az sem tisztességes, hogy ma feléljük az unokáink jövőjét. De annyira tömegessé vált a fogyasztás, olyan irányt vettek a dolgok és annyira felgyorsultak, hogy az évtizedekkel későbbre várt globális problémák már a spájzban vannak. Csak körül kell nézni. Nem a jövő problémája, hogy lesz-e energiánk, hanem a jelené. Energiaválság, mértéktelen környezetszennyezés, élőhelyek és fajok elpusztítása, nyersanyaghiány, ellátási zavarok, világjárvány, mindezek itt vannak már velünk és csak kapkodjuk a fejünket.
Hogyan tovább? Mi lesz holnap? Sok ember el sem tudja képzelni, mit jelent az, ha mondjuk valóban elfogynak a nyersanyagok…
Nem egyik napról a másikra fognak elfogyni. Mindig próbálom hangsúlyozni, hogy ez nem olyan, mint ahogy sorakoznak a lekvárok a spájzban, mindig leveszünk egyet és egyszer csak elfogy. Egyszerűen egyre kevesebb van belőlük, és egyre nehezebb lesz hozzáférni. Komoly geopolitikai feszültségeket fog okozni a megmaradt erőforrások megszerzése és birtoklása. Sajnos ez gyakorlatilag szinte minden erőforrásunkra igaz. Tehát a nyersanyagokhoz és az olcsó energiához való hozzáférés nehezedik meg, de olyan fokon, hogy a tömegek kiszolgálására már nem lesz lehetőség. Ez a ma természetesnek vett modern technológiai eszközökre is vonatkozik.
Ha mindenkinek nem lesz elég, mert hogy erről beszélünk…
Akkor nagyon drága lesz minden, és törvényszerűen megszűnik az a fajta tömegtermelés, ami ezeket a folyamatokat előidézte és felgyorsította. Megszűnik ez a most magától értetődőnek tekintett tömegfelhasználás, és valakinek el kell majd döntenie, hogy azt a kevés erőforrást, ami még van, mire használhatjuk, és ki használhatja fel. Ez már ugye politikai kérdés. Mondok egy példát. Vegyük a kommunikációs eszközöket. Egyáltalán nem biztos, hogy 10 év múlva is ugyanilyen magától értetődő lesz, hogy mindenki kétévente le tudja cserélni az okostelefonját. Odáig is eljuthatunk, hogy ezek az eszközök, szolgáltatások korlátozottak lesznek és csak a kiemelt fontosságú alkalmazási területeken maradnak hozzáférhetők. Nem lesznek minden háztartásban mobiltelefonok, tabletek, laptopok, csak mondjuk az egészségügyben, az oktatásban, vagy a rendvédelmi szerveknél, és nem gyerekek fognak játszani rajtuk naponta több órát. Ez nem is feltétlenül lenne baj egyébként.
Lehet, hogy nem minden szempontból rossz, de visszalépés.
Igen, és ez fájni fog, mert hozzászoktunk, hogy ezek a kényelmi eszközök mindenkinek járnak, és a baj az, hogy miközben látjuk mi történik, mi felé rohanunk, még mindig ebbe az irányba tartunk. Elég, ha megnézzük a reklámokat, amelyek harsogják: „Mert megérdemled!” Roppant agresszíven túlfogyasztásra ösztönöznek. Mielőtt nem lesz mit reklámozni, át kellene alakítani a modern gazdaság és társadalom szerkezetét egy fenntarthatóan működőképes rendszerré. Mert hogy ez így nem tud fennmaradni, az egészen biztos. Hogy mi a megoldás, az jó kérdés. Nyilván vannak alapvető fontosságú dolgok, amelyekre egy társadalomban szükség van ahhoz, hogy az működni tudjon. Ezek prioritást kell, hogy élvezzenek. És nem csak Magyarországról beszélek, ez egy globális probléma, és a megoldások is globálisak kell, hogy legyenek.
Tehát arról beszélünk, hogy ez újabb háborús konfliktusokat szülhet.
Pontosan. Mert most is miről szólnak a háborúk? Az erőforrásokról. Szinte valamennyi háborúnak, ha a dolgok mélyére nézünk, az erőforrások megszerzése volt a valódi oka, legyen az föld, ásványkincs vagy nyersanyag. Kevesen tudják, de az afganisztáni háború is erőforrásokért tört ki, ritkaföldfém lelőhelyek megszerzéséért, nem pedig a demokrácia elterjesztéséért. Most éppen Kína próbálkozik vele, hogy azokhoz a reménybeli készletekhez békés úton hozzáférjen. A természeti erőforrások kimerülő félben vannak, egyre kevesebb és egyre nehezebben hozzáférhető, egyre nagyobb anyag- és energia-befektetéssel kitermelhető készletek vannak már csak belőlük. Ahogy felértékelődnek, még komolyabb konfliktusokat szülnek. És már ilyen erőforrásnak számít lassan a víz is, amiből pedig rengeteg van a Földön, csak nem mindig és nem mindenhol.
Egy előadásában beszélt arról is, hogy fontos lenne új nyersanyagokat találni.
Van fejlődés, vannak új anyagok, új technológiák, de ezeket az új technológiákat egyre hosszabb idő, egyre több anyag és energia a szükséges léptékben megvalósítani. Tegyük fel, hogy ma feltalálnánk egy csoda energiatermelő módszert, ami azonnal működőképes lenne, akkor is évtizedekbe telne azt az egész világon fizikailag is megvalósítani. Hiszen ki kell bányászni hozzá a szükséges anyagot, új bányákat kell nyitni, hozzá kiépíteni a szállítási és az energiatermelő infrastruktúrát, fel kell építeni a gyárakat, le kell gyártani a berendezéseket, és így tovább. Ha ezeket a technológiai időket összeadjuk, akkor 8 milliárd embernél már kijön egy több évtizedes időskála. Nincs ennyi időnk. Ezért amikor a jövőről beszélünk, akkor az tulajdonképpen már a jelen. Hiszen ami ma nem létezik, az globális léptékben egészen biztos, hogy húsz év múlva sem lesz. Fogjuk fel úgy, hogy ebben a hatalmasra duzzadt globális fogyasztói társadalomban a technológiák elterjedése hozzávetőlegesen annyi időt vesz igénybe, mint amennyi idő alatt egy csecsemő felnőtté cseperedik. Aki ma nem született meg, az egészen biztos, hogy 18 év múlva nem lesz felnőtt. És nem arról beszélek, hogy nem lehet belőlük néhány millió példány, hanem hogy 8 vagy 10 milliárd ember számára nem lesznek hozzáférhetők.
Beszéltünk arról, milyen fontos, hogy a fenntartható megoldásokra való átállást ésszel csináljuk. Az egyik ilyen vitatott megoldás az elektromos autók. Ön mit gondol?
Még szerencse, hogy eddig nem terjedtek el jobban, mert az elektromos autó rendkívül erőforrás-pazarló közlekedési eszköz, ami ráadásul nincs is kész technológiailag. Különösen az akkumulátorok jelenlegi energiasűrűsége az, ami kívánnivalót hagy maga után, mivel a tömeget jelentősen megnöveli és a hatótávot korlátozza. Valljuk be őszintén, hogy bátor ember az, aki elektromos autóval nekiindul Európának. A szükséges infrastruktúra még a városokban sem épült ki hozzá.
Akkor nézzük a másik vitatott energiaforrást. Mit gondol az atomenergiáról?
A nukleáris erőmű a XX. században feltalált, ténylegesen működő, bizonyított energiatermelési mód. Nem egy álom, vagy egy jövőbeni illúzió, hanem egy létező technológia. Több mint 400 reaktorblokk működik a világban és termeli az áramot. Természetesen az igaz, hogy időnként lehetnek műszaki problémák, leállások, termelési korlátozások, és a radioaktív hulladékokkal is kezdeni kell valamit. Én ezt nem vitatom, de jelenleg az atomenergia egy létező, nagy hatékonyságú, bizonyított, békés energiatermelés szolgálatában már 70 éve meglevő energiatermelési forma. Azok, amikre át szeretnénk váltani, azok egyszerűen nincsenek készen. Vagy csak a vágyálmokban léteznek, mint a fúziós erőmű, vagy pedig nincsenek azon a technológiai érettségi fokon, hogy belátható időn belül érdemben és a tervezett léptékben számolni lehessen velük. Hangsúlyozom, az energiatárolásra gondolok, mert nyilván csak azzal együtt lenne ipari célokra is teljes értékű egy megújulónak nevezett energiatermelési rendszer. A villamos energia tárolásának lehetősége roppant korlátos az egész világban. Ha a világ összes jelenlegi akkumulátoros energiatároló kapacitását összeraknánk, beleértve autó akkumulátorokat, ipari akkumulátorokat, szünetmentes tápegységeket, de még a telefonok és laptopok akkumulátorait és az elemeket is, mindössze 17 percig (!) tudnánk belőle villamos energiával ellátni a modern civilizációt. Pedig elég komoly beruházások, fejlesztések zajlanak már, és nem is most találták ki az akkumulátorokat, hanem már jó ideje és hatalmas léptékben fejlesztik és gyártják őket.
Ez lehet az oka annak, hogy egyre több európai ország kezd visszább lépni az atomerőművek leállításától és inkább üzemidőt hosszabbítanak, mert kezdik belátni, hogy jelenleg nincs más, az atomenergia nem pótolható?
Így van. Szembejött a valóság. Lehet álmodozni, lehet nem létező, nem kész technológiákban bízni, de a nap végén a konnektorból mégis kell, hogy jöjjön az áram.
A grohndei atomerőmű előtt tüntetnek a nukleáris energia felhasználását ellenzők a csernobili atomerőműben bekövetkezett katasztrófa 25. évfordulója előtti napon.
(MTI/EPA/Peter Steffen)
Tehát az újhullámos divatzöldeket pofon csapta a valóság.
A modern civilizáció fenntartásához hatalmas mennyiségű energiára van folyamatosan szükség, és ezt rózsaszín álmokból nem lehet előállítani. Az energiatermelési technológiáknak képesnek kell lenniük a szükséges mennyiségű villamos energiát szolgáltatni, akkor és ott, és ahol erre szükség van. És itt ne csak a háztartásokra gondoljunk, hanem hatalmas energiaigényű folyamatosan termelő ipari üzemekre is.
Debreceni akkumulátor gyár…Mennyire érthető, vagy indokolt a lakossági tiltakozás?
Az akkumulátorgyártást egyáltalán nem tartom jó iránynak, egyszerűen a tervezett alkalmazásokhoz ez még mindig fejletlen technológia. Ugyan vannak folyamatos fejlesztések és remények, hogy egyszer majd kritikus nyersanyagokat, lítiumot és a kobaltot nem tartalmazó, nagyobb energiasűrűségű akkumulátorokat fogunk tudni gyártani, de a Debrecenbe tervezett gyárban pont ilyen lítium akkumulátorokat állítanak elő, hatalmas energia- és vízfelhasználással. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy akár az elektromos autók első generációjának akkumulátoraihoz lesz elegendő mennyiségű kritikus nyersanyag, különösen kobalt. És akkor arról még nem is beszélek, hogy mennyi az élettartama ezeknek az akkumulátoroknak, hogy újrahasznosításuk csak korlátozottan, jelentős anyag- és energiaráfordítással és jelentős környezeti terheléssel lehetséges, és ez is a gyár kötelezettsége lesz hamarosan. A probléma a tervezett beruházással szakmai szempontból valójában ez.
Akkor a jelenleg küszöbön álló energiaproblémákra egy akkumulátorgyár halottnak a csók…
Én azt gondolom, hogy az elektrifikáció ebben a kikényszerített és erőltetett ütemben óriási hiba az Európai Unió részéről. Az energiaellátásban a biztonság az elsődleges, mert anélkül egyszerűen összeomlik a modern társadalom, hamarabb, mint gondolnánk. Az energia, és kiemelten a villamos energia annyira fontos lett a modern civilizációnak, hogy nem szabad egy pillanatra sem megengedni, hogy a társadalom működtetéséhez, fenntartásához szükséges energiamennyiség ne álljon rendelkezésre. A semmiből vagy rózsaszín ábrándokból nem lehet energiát termelni. Csak valós, technológiailag érett energiatermelési módok azok, amelyekkel ezt meg lehet tenni. Ez az erőltetett ütemű energetikai átállás egy illúzió. Mondok ismét egy példát. Ahhoz, hogy a dekarbonizáció (a fosszilis tüzelőanyagok kiváltása) 2050-ig 60 %-ban megvalósulhasson, ami a Párizsi Egyezmény célja és az Európai Unió is a zászlajára tűzte, 20 éven belül 3 ezer (!) darab, Paksnál nagyobb teljesítményű atomerőművet kellene megépíteni a világban. Mindezt úgy, hogy az elmúlt évtizedekben tucatnál is kevesebb új nukleáris erőmű létesült. Persze a világ nem atomerőműveket szándékozik építeni, hanem fotovoltaikus erőműveket és szélturbinákat, természetesen a szükséges energiatárolási kapacitással együtt, de egy pillanatra se gondoljuk, hogy ez a szükséges léptékben könnyebb feladat.
Van bármi realitása, mármint a fosszilis energiahordozók kiváltásával kapcsolatos céloknak?
Nincs. És ezt érzi mindenki. Mégis meg szoktak lepődni. Pedig mint mondom, csak két számot kell elosztani egymással. A világ energiaigénye és a kiváltandó fosszilis energiamennyiség osztva az atomerőmű vagy a „megújuló” erőmű éves energiatermelésével. Ebből jönnek ki ezek a bődületes számok. A hozzá szükséges anyagok roppant mennyiségébe még csak bele se gondoljunk. És a rendelkezésre álló idő alig több mint húsz év. Nem fog ez menni. Tökéletesen reménytelen. Mégis rengetegen hisznek benne, hiszen nem gondolnak bele a léptékekbe. A felszínt kapargatjuk, megesszük a lózungokat és ami ennél is rosszabb, el is hisszük. Ez az emberiség globális tragédiája.
Mi lehet még, ami egyébként így a belátható időn belül képes arra, hogy a fosszilis energiahordozókat kiváltsa?
Egyelőre csak a nukleáris energia. Annak is lehetnének jobb, probléma mentesebb megoldásai, csak az utóbbi időben ezen a területen érzelmi és politikai okokból elhanyagolták a kutatás-fejlesztést. Konkrétan a ’60-as, ’70-es években számos kísérleti reaktorfejlesztést leállítottak. Ezek közül az arra érdemesek újraéleszthetők, lehet ezt a technológiát tökéletesíteni, a méretét változtatni, biztonságosabbá tenni, ehhez is idő kell, de sokkal nagyobb a racionalitása, mint más megoldásoknak. Átmenetileg. Nagyon más alternatívát a fosszilisről való érdemi leválásra nem látok. Energiatárolás vagy szabályozható tartalék erőművi kapacitás nélkül a megújulónak nevezett energiatermelési módok értékelhetetlenek. A napelem a leginkább használható, ha csak rásegíteni kell, vagyis a fogyasztás egy részét kiváltani. De nagy léptékű, folyamatos energia biztosítására, mondjuk egy ipari üzem számára, energiatárolás nélkül a napenergia nem megoldás. A Nap ciklusának megfelelően nem lehet egy termelést vezetni, ott úgynevezett zsinóráram kell, tehát állandó energia ahhoz, hogy technológiailag működni tudjanak. Vagy ha elmegy a nap, akkor leáll minden és várunk? Ráadásul azzal az évente huszonegy-néhány nappal is kéne valamit kezdeni, amikor a nap és szél együtt nincs. Magyarországon a téli időszakban, főleg, amikor köd és szélcsend van (egyébként rendszerint ezek a légszennyezettségi határérték túllépéssel járó napok is) egyetlen „megújuló” erőmű sem tud gyakorlatilag termelni semmit. Az a névleges megújuló erőművi kapacitás, ami rendelkezésre áll, ilyenkor mintha nem is lenne. Pedig igény ilyenkor is lenne rá.
Paks 2 látványterve. Az új blokk óriási lépést jelentene Magyarország energetikai kitettségének csökkentése felé.
Mi a helyzet a szélenergiával, szélerőművekkel? Tudjuk, hogy ez vitás kérdés itthon.
A szélenergia még kiszámíthatatlanabb, mint a Nap, mert a Nap járása adott, a napsütés intenzitása többé-kevésbé előre jelezhető. A szél esetében lényegesen nagyobb a bizonytalanság. Sokkal érzékenyebb a megtermelt energia mennyisége a szél sebességére, abban kis változás is nagy különbséget tud okozni. Nagyon nehéz az előrejelzése is. Sokkal nehezebb, mint a napsugárzásé. Ráadásul ezek nagy monstrumok, számomra nagyon természetellenesek, rossz érzésem van, amikor sokat látok egy helyen belőlük. Technológiailag amúgy működőképes dolog. Ugyanaz a probléma, mint a napelemekkel, hogy energiatárolás nélkül a villamos energia rendszer stabil működtetéséhez ezek nem elegendőek. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a szélerőművek több tíz tonnás lapátjait ma csak elásni lehet, ami minden, csak nem fenntartható és körforgásos megoldás.
Fontos lenne, hogy elkerülhessük valahogy ezt az egyre apokaliptikusabbnak tűnő jövőt, ehhez viszont tényleg komoly szemléletváltozást kell elérni az emberekben. A Pannon Egyetem társadalmi felelősségvállalása a racionális fenntarthatóság szemléletének terjesztése. Mit lehet tenni ezen a téren és mekkora szerepe van az egyetemeknek?
Fel kell nyitni az emberek szemét, hogy egyáltalán olvassanak utána, és ezt követően a saját életüket ennek a jegyében próbálják úgy alakítani, hogy ez egy hosszú távon fenntartható világ legyen. Ki kell nevelni egy olyan generációt, akik gyökeresen máshogy gondolkoznak, mint napjaink embere. Ezt rendkívül nehéz, mert a gazdasági és politikai működés logikája éppen ez ellen dolgozik. A GDP-t még eddig senkinek nem sikerült leválasztania az energiafogyasztásról, tehát ha nő a GDP, akkor az energiafelhasználás is vele együtt növekszik. Úgy fejlődünk és növekszünk folyamatosan, hogy közben már a meglévő rendszer fenntartása középtávon is szinte lehetetlen. Főleg úgy, hogy a környezeti változások is sújtanak bennünket. Az atomerőművek például nem tudnak biztonságosan névleges teljesítménnyel termelni, ha aszály van, mert a hűtővíz hőmérséklete és mennyisége nem megfelelő, és ezért korlátozni kell a termelésüket, ahogy ez tavaly nyáron sok európai országban megtörtént. Tudjuk, hogy a fosszilis energiahordozókból már nem nagyon van Európában, vagy csak töredéke annak, amit felhasználunk, tehát kell, hogy vásároljuk valahonnan. Ehhez képest például az Európai Unió politikailag eldöntötte, hogy a roppant nagy energiafordítással kitermelt, az óceánon átutaztatott cseppfolyós földgázra alapozza energiaellátását. A globális fenntarthatóság szempontjából ez a döntés értelmezhetetlen. Azt kellene valahogy elérnünk, hogy olyan közgazdasági modell legyen az uralkodó, ami ezt a feltétel nélküli GDP növekedést elfelejti és megpróbál a meglevő javakkal takarékosabban bánni. Ez lenne az ideális.
De mi most azt várjuk, hogy járvány, gazdasági válság és háborúk után végre visszatérjen a normális életünk…
Nem fog visszatérni, ezt nyugodtan el lehet felejteni. Tehát jobb, ha erre egy kicsit ráhangolódunk. Semmi meglepetés nincs abban, ami most körülöttünk történik ‒ egyenesen levezethető abból, amerre ez a túlburjánzott fogyasztói társadalom halad. Ma már annál is gyorsabban romlanak a dolgok, mint ahogy az vészjóslónak tűnő forgatókönyvek előre jelezték. Egy éve még azt nyilatkoztam, hogy a modern civilizáció talán még 20 évig meglesz valahogy. Most már ebben sem vagyok annyira biztos.
Mi a politika szerepe, felelőssége?
A politika érdekvezérelt és nagyon ritkán tervez annyira hosszú távon, mint amennyire az ilyen globális problémák kezeléséhez kellene. Vannak egyeztetések, munkacsoportok most is, de ideje lenne a tudományra és szakmai érvekre jóval nagyobb hangsúlyt fektetni, mert a fizikai valóság az kőkemény. Ha ez a rendszer tényleg összeomlik, akkor nem lehet rajta segíteni. Azért kellene ezekre a problémákra időben ráhangolódni, előre készülni, az illúziók színes léggömbjeit minél hamarabb elengedni. A nap végén ugyanis mindig a valóság győz.
Hogyan látja ebben az új világban és az arra való felkészülésben a Pannon Egyetem helyzetét, feladatait, szerepét?
Elhatározott szándékunk, hogy a racionális fenntarthatóság egyeteme legyünk, az elmondottak fényében talán ez érthető. Muszáj, hogy valamilyen mélységig valamennyi nálunk végzettnek a gondolkodásába ez a fajta racionális szemlélet beépüljön. Tehát, aki bölcsész szakra jár, vagy gazdasági szakra, az is találkozzon legalább egy általános tárgy, vagy egy ismeretanyag keretében azzal, hogy a világnak vannak bizonyos szabályai, korlátai. Meg kell, hogy értsék, hogy a fenntarthatóság nem egy divatos szlogen, hanem mindenkinek a saját szintjén komolyan kell venni. Ezzel már tettünk valamit. Legalább azok, akik nálunk végeznek, már nem lesznek teljesen fogalmatlanok és nem ringatják magukat olyan illúziókba, mint sajnos az emberek többsége. Bízom benne, hogy azok, akik a Pannon Egyetemről kikerülnek, felelős értelmiségiként fognak tudni viselkedni az adott beosztásukban. Aki hozzánk jön, az nem mehet ki tudatlanul, hogy itt minden rendben van, és nem kell semmit csinálni, csak megvárni, hogy elmúljon a baj.
Projektekben, kutatásokban ezekre a problémákra fókuszálunk. Fontos terület az újrahasznosítás, az új, vagy a helyettesítő anyagok kifejlesztése, hogy ne kelljen annyi nagy energiaigényű, ritka, drága anyagot használni, tehát akad itt feladat bőven. Nyilván megváltani a világot nem tudjuk, de valamit azért talán tudunk hozzátenni. Itt megvannak azok a képességek és hajlandóság is, hogy a racionális fenntarthatóság zászlóshajója legyünk nem csak Magyarországon, hanem a tágabb régiónkban is. Hatalmas kihívás és nem könnyű a feladat, de dolgozunk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS