Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesternek szerint esze ágában sincs visszavonni a korábbi döntést, és a földadót a jövőben is be kívánják szedni, ami a népharagot figyelembe véve botrányos – így kommentálta a Magyar Nemzetnek Benkő Zsolt városi önkormányzati képviselő a hírt, amely szerint már több mint százezren írták alá a földadó elleni petíciót.
A fideszes Benkő Zsolt a Magyar Nemzetnek arról beszélt, Márki-Zay szándékosan bünteti a földadóval a gazdákat,
miközben egy-egy halasztható látványberuházásra is többet költ, mint amennyit az ingatlanok után bevételként vár.
A politikus, aki egyben a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület elnöke, kifejtette:
számított arra, hogy ha országos petíció indul, akkor sokan csatlakoznak majd a kezdeményezéshez, így annak sikere nem lepi meg.
Hozzátette, Márki-Zay Péter viszont továbbra is védi a döntést, és azzal mentegetőzik, hogy az adóbevételt szociális célokra fordítják majd. A polgármester nyolcvanmillió forintot remél a földadóból, de annak kritikusai szerint csak a városháza tornyának csinosítgatására csaknem háromszázmillió forintot, a város közepén a régi kemping visszaépítésére pedig négyszázmillió forintot fordított az önkormányzat.
Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS