A határok hatékony védelmének szükségességét hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az Il Piccolo című trieszti napilapnak adott interjúban pénteken, miközben a belügyminisztérium bejelentette, hogy minden tartományban tábort alakítanak ki az országban tartózkodó több mint százezer migráns elhelyezésére. Giorgia Meloni kifejtette, nem áll szándékában engedni a “beletörődés ideológiájának”, amit a migrációs politikában az Európai Unió kényszerített a tagállamokra. “Sorsdöntő kérdésről van szó nemzetünk jövőjét tekintve, (…) védett határokat akarok” – mondta a kormányfő, aki a trieszti napilapnak az északkeleti határrégióban, Friuli -Venezia Giuliában hétvégén esedékes tartományi választások előtt nyilatkozott.
Matteo Salvini kormányfőhelyettes a balkáni migrációs útvonal célállomásaként ismert Friuli -Venezia Giulia pénteki kampányzáróján azt mondta: keleten Trieszt, nyugaton a francia határnál található Ventimiglia, délen Lampedusa szigete nem olasz, hanem európai határkapu, “de Európa jelenléte nem érezhető”.
Salvini, aki korábban belügyminiszter volt, most pedig a kikötőkért is felelős infrastrukturális és közlekedési tárca vezetője, hangsúlyozta, hogy év eleje óta az érkezések száma nem egyszerűen emelkedett, hanem többszörösére nőtt.
Határozott és gyors beavatkozásra van szükség, a határok védelmét szolgáló intézkedés kellene, ha Európa nem a béranyákkal, a környezetvédő hűtőszekrényekkel és a zöld otthonokkal lenne elfoglalva
– vélte Matteo Salvini.
A parlament felsőházának elnöke, Ignazio La Russa a Libero című jobboldali napilap podcast műsorában kijelentette: az egykori legnagyobb nyugat-európai kommunista párt, vagyis a volt Olasz Kommunista Párt (PCI) örökségének tudható be, hogy az olasz baloldaliak “elavultnak” tartják a határok fogalmát. Hozzátette: elfogadhatatlan, hogy Olaszország befogadjon mindenkit, akit az emberkereskedők partra tesznek.
A belügyminisztérium pénteki adatai szerint év eleje óta több mint 27 ezren érkeztek az országba, jóval többen, mint tavaly, ugyanebben az időszakban (valamivel több mint 6800). Tavaly egész évben több mint 104 ezren érkeztek, előzetes számítások szerint idén annak többszöröse lehet az országba érkezők száma. A tárca honlapján közzétett információk szerint akcióterven dolgoznak az érkezők és a már az országban tartózkodó bevándorlók elhelyezése érdekében. Jelenleg több mint 102 ezer illegális bevándorló és még védelmi státuszának megítélésére váró menedékkérő tartózkodik Olaszországban, a tavaly ugyanilyenkor mért 77 ezerhez képest.
A tervek között szerepel, hogy Lampedusáról, Szicíliából és a többi déli régióból hadihajókkal és repülőkkel szállítják el az érkezőket, szétosztva őket a tartományok között. A belügyminisztérium tartományonként egy-egy tábort akar létrehozni, melyben a kiutasításra ítélt személyeket helyezi el. Most a huszonegy tartományból tízben működik hasonló.
Januártól több mint háromszáz százalékkal nőtt a Tunéziából átkelők száma 2022 első negyedévéhez képest.
Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter bejelentette, hogy áprilisban Tunéziában tárgyal arról, hogy a tunéziai és az olasz parti őrség egységei közös járőrszolgálatot tartsanak fenn Tunézia partjainál az onnan induló hajók és csónakok feltartóztatására.
Forrás és kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS