Az Európai Parlament szocialistái szerint most visszaüt, hogy az Európai Néppárt a brüsszeli korrupciós botrányban pellengérre állította őket – írja a Politico.
A belga rendőrség kedden razziát tartott az Európai Néppárt (EPP) brüsszeli székházában. A német média arról számolt be, hogy a vizsgálat nem a párt vagy annak jelenlegi munkatársai ellen irányul, hanem Mario Voigt, a CDU türingiai vezetője ellen, akit korrupcióval és vesztegetéssel gyanúsítanak.
Mario Voigt 2019-ben Manfred Weber EPP-elnök digitális kampánymenedzsere volt, most pedig a CDU vezetője a németországi Türingia tartományában. A német média jelentései szerint a hatóságok azt vizsgálják, a 2019-es digitális kampányban miként jutott szerződéshez egy türingiai német cég.
Mint ismeretes, decemberben robbant a brüsszeli korrupciós botrány(Katargate-ügy), amiben az európai szocialisták vezető politikusa, Eva Kaili, valamint a vele kapcsolatban lévő más baloldali politikusok és közélet körül mozgó civilek voltak érintettek súlyos korrupciós vádakban.
Az azóta is tartó ügy fejleményei megrázták az európai szocialistákat – ám az Európai Néppárt mintha nem repült volna rá nagyon az ügyre, a szocialistákat támadva. Azért megeresztettek pár ambiciózus mondatot. Thanasis Bakolas pártfőnök például „szocialista problémának” nevezte a brüsszeli Katar-gate-et.
Az az érzésem, hogy az Európai Néppárt kissé piszkosan játszik, és a karma most visszaszáll rájuk”
– mondta a Politicónak egy neve elhallgatását kérő szocialista.
Egy néppárti forrás viszont azt nyilatkozta a lapnak, hogy szerinte nem lesz következménye a nyomozásnak a Néppártban, mivel ez egy helyi német ügy, ami egy embert érint. Udo Bullmann német szociáldemokrata viszont azt írta a lap kérdésére, hogy az Európai Néppártnak szerinte tisztáznia kellene, hogy mi folyik itt.
(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/EPA/Julien Warnand)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS