Megküldte a lengyel hatóság a magyar szerveknek azt a jogsegélyt, amit a Cseh Katalinék családi cégéhez köthető cégcsoport vonatkozásában kért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – értesült a Magyar Nemzet. A momentumos politikus, valamint családja cégügyeivel 2021 nyarán az Anonymus álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a magyar sajtó, az adóhatóság pedig költségvetési csalás gyanújával nyomozást indított.
A lap információi szerint a lengyel jogsegélyt a közelmúltban megküldték a magyar hatóságoknak, a dokumentumokat pedig nyilvánvalóan lefordítják, majd elemezni fogják az illetékesek.
A hivatalos és más nyilvános adatok alapján arra lehetett következtetni, hogy a céghálózat tagjai működésüket összehangolva, szisztematikus módon pályáztak uniós pénzekre és nyertek el gyanús körülmények között 4,8 milliárd forintot. A NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat vállalkozásból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós pályázatait. A nyomozók megállapították, hogy a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre.
Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Utóbbi elem meglehetősen lényeges, hiszen az adóhatóság nyomozói azt valószínűsítik, hogy a céghálózat tagjai tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. Ez azt jelentheti, hogy egy gépre, egy technológiai megoldásra többször is pénzt kérhettek. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az adóhatóságnál úgy vélik, két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, és több pályázat esetében is azonos számlákat tüntettek fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.
Ide kapcsolódik az is, amit a botrány kirobbanását követően a Bennfentes.net tárt fel, miszerint már meglévő technológiával pályázhattak Cseh Katalinék. A portál megvizsgálta a cégcsoportba tartozó svájci vállalatot, a HoloTech Switzerland AG-t, amelyről kiderült, hogy már 2013-ban kifejlesztett egy hologramtechnológiát. A Bennfentes.net emlékeztetett arra is, hogy a Cseh Katalinékhoz köthető Pannónia Nyomda Kft. is hologramos technológiára pályázott, és nyert 68 millió forintot. Ráadásul a pályázati anyagban a Pannónia Nyomda Kft. azt állította, hogy ez egy teljesen új technológia, amely eddig nem létezett, holott ez a fentiek tükrében nyilvánvalóan nem igaz. Ez volt egyébként az a projekt, amelynél Cseh Katalinék arra hivatkoztak, hogy az szerintük a magyar olimpiai pályázat (amit később éppen a Momentum fúrt meg) sikerre vitelében is segítséget nyújthat. A pénzügyi nyomozók mindezek mellett a cégcsoporton belül körbeszámlázás nyomaira is bukkantak.
Már van gyanúsított a Cseh-botrányban
Mivel az ügyben egy cseh vállalat neve is előkerült, ezért a NAV korábban kezdeményezte, hogy – banki adatok, adóbevallások és szerződések beszerzéséért – az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh hatósághoz. A jogsegélyre adott választ tavaly júniusban küldte meg a Prágai Kerületi Ügyészség a magyar hatóságoknak. Ahogy arról múlt évben már beszámoltunk, a cseh hatóságok válasza értesüléseink szerint a gyanút erősítheti.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogsegélykérelmek kibocsátását kezdeményezte Litvániát és Lengyelországot érintően is. Előbbit azért, mert a céghálózathoz sorolható Holotech Hungary Kft. részére értékesített gépek összeszerelésével megbízott litván állampolgár tanúkihallgatása szükségessé vált, aki információkkal szolgálhat a megbízásával, valamint a gépek összeszerelésével kapcsolatban. Az adóhatóság javasolta azt is, hogy Lengyelország esetében egyrészt a Pawama sp zoo lengyel illetékességű cég pénzforgalmi adatainak beszerzése miatt bocsássanak ki jogsegélyt, másrészt a fentebb már említett Pannónia Nyomda Kft. és az Unitech Kft.-vel végzett gazdasági események kapcsán keletkezett dokumentumok, e-mailek és könyvelési iratok beszerzését illetően szeretnék megkeresni a lengyel szerveket.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS