Már február 15-én be kellett volna vonulnia a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe Galambos Lajosnak – közismertebb nevén Lagzi Lajcsi –, de egészségügyi problémáira hivatkozva ezt nem tette meg, halasztást kért. Nem várt módon ma mégis megérkezett a Közép-dunántúli Országos Büntetés-Végrehajtási Intézetbe, mégpedig egy mentőautó szállította oda.
A zenész hiába fellebbezett két alkalommal is a halasztás érdekében súlyos egészségügyi állapotára hivatkozva, mind a két alkalommal elutasította kérelmét a törvényszék. Jelenleg is az Alkotmánybíróságnál van a panasza, amelyre egyelőre nem érkezett reakció. Ez lehet az oka annak, hogy ma kénytelen volt bevonulni a börtönbe, az ítélet szerint három évet és hat hónapot kell ott eltöltenie, de a helyszín változott, az éveket Baracskán kell leülnie.
Feladatok sora közül válogathatnak a rabok
A közhiedelemmel ellentétben a rabok nem csak időt töltenek a börtönben, hanem dolgozhatnak is. Baracskán például a körlet tisztántartása, mosó feladatok, karbantartás és felújítási teendők között választhatnak a fogvatartottak.
De nem csak a bv. intézeten belül tudnak munkát vállalni a rabok, a termelésbe is belekóstolhatnak.
Napi három műszakban az intézet több mint 100 elítéltje munkálkodik a sütőüzemben, ahol a legmodernebb kemencékben körülbelül 150 féle pékárut készítenek. Emellett két állattartó telepen is foglalkoztatnak elítélteket: a tehenészeti telepen több száz tejtermelő tehén található, míg egy másik telephelyen a sertések szaporítása történik. A tej- és sertéshústermelés mellett otthont ad a rackajuhtenyésztésnek, naposcsibe-nevelésnek és a méhészetnek is
-számolt be az Indexnek Makula György ezredes, a BvOP Kommunikációs Főosztályának vezetője.
Forrás: Index, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS