Pénteken tartotta rendszerinti éves közgyűlését az OTP Bank, amelyen a határozati javaslatok megszavazása mellett Csányi Sándor beszélt a tavalyi évről, a kilátásokról, a kamatsapkáról, a bankcsődökről és az orosz tevékenységről is. A közgyűlés elfogadta, hogy részvényenként 300 forint osztalékot fizet a 2022-es év után a bank pénteki, budapesti közgyűlésének döntése alapján; az osztalék kifizetése június 5-én indul. A társaság 663 millió forint általános tartalékot képez; a tárgyévi eredményből 5,969 milliárd forint, az eredménytartalékból pedig 78,03 milliárd forint, összességében 84 milliárd forint osztalékot fizet ki a 2022-es eredmény után.
Csányi Sándor, a csoport elnök-vezérigazgatója az ülést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a tavalyi nem tartozott a pénzintézet legjobb évei közé, ugyanakkor az OTP tőkepozíciója stabil; a tőkemegfelelési mutatók és a likviditási tartalékok is lényegesen meghaladták a szabályozói minimum elvárásokat.
Az európai és a magyar bankok szabályozása sokkal szigorúbb, mint az amerikaiaké
– válaszolta arra a kérdésre, hogyan hathatnak a bankcsődök az OTP-re. Hozzátette: Magyarországon a teljes betétállomány 50 százaléka az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított védelmet élvez, a lakosságinak pedig 88 százaléka. A bankadóról elmondta: a kivezetésének ideje még nem ismert, arra hatással lesz a költségvetés helyzete. Csányi Sándor az ülésen megjegyezte: abban bíznak, hogy az ígéreteknek megfelelően az extra bankadó 2024. január elején megszűnik. Az extra terhek tartós fennmaradása nagyon káros lenne a csoport nemzetközi versenyképességére is.
A hitelezési aktivitás az év második felében erősödhet
– vélekedett.
Csányi Péter vezérigazgató-helyettes az informatikai és a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos fejlesztésekről szóló kérdésre közölte: átfogó program indult a magyar állam és az OTP Bank együttműködésével. A projekt keretében tavaly átadták a szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét. A mesterséges intelligencián alapuló öntanuló magyar nyelvi modell kutatása és fejlesztése elkezdődött, a megfelelő pontosságú alap magyar nyelvi modell megvalósítása jól halad.
A következő egy-másfél évben az ügyfelek számára is érzékelhető szolgáltatásokat vezethetnek be az ügyfélszolgálatokon, vagy akár hitelbírálati folyamatokban
– tette hozzá.
Csányi Sándor elnök-vezérigazgató kifejtette, hogy 2022 nem tartozott a legjobb éveik közé: az orosz–ukrán háború következtében leírásokat kellett leírni goodwillben és orosz államkötvényeken.
138 milliárd olyan terhet is kellett viselünk, amit az állam intézkedései raktak ránk különadó, extraadó formájában
– mondta el a Portfolio kérdésére Csányi Sándor. Hozzátette, hogy vannak sikerek is: a konszolidált hitelnövekedés jelentős volt, 2016-hoz képest majdnem három és félszeresére növekedett a bank konszolidált hitelállománya, amiben az organikus növekedés és az akvizíciók is benne voltak. Az orosz–ukrán részesedés a bankcsoporton belül 5 százalékra esett.
Előrejelzést nem szoktunk adni, de annyit mondhatok, hogy jobb évünk lesz, mint tavaly
– zárta a közgyűlést megnyitó beszédét Csányi Sándor.
Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek; az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 11 580 forint, a legalacsonyabb 7738 forint volt.
Forrás: MTI, Portfolio; Fotó: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS