Csaknem három órán át hallgatta meg a parlamenti Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság Szilvásy György volt titokminisztert keddi zárt ülésén. Mile Lajos, a testület LMP-s elnöke az ülés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: kimerítő és alapos beszélgetést folytattak a volt titokminiszterrel. A képviselő bizakodik, hogy az elkészítendő jelentésben minden gyanút és feltételezést eloszlat majd, és talán azt is le tudják majd írni, hogy kereshető-e – és ha igen, hol – a politikai felelősség a Portik-Laborc találkozók ügyében.
Mile Lajos az MTI kérdésére azt mondta, a jövő hétre nem terveznek meghallgatást, januárban lehet a következő albizottsági ülés. Akkorra pedig reményei szerint megszavazza a parlament, és hatályba is lép az általa benyújtott törvénymódosítás, amely a nemzetbiztonsági bizottság előtti kötelező megjelenést rögzíti.
Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja, aki korábban sajtótájékoztatón ismertette milyen kérdéseket fog feltenni a volt titokminiszternek, az ülésről távozva annyit mondott, sok kérdésre választ kaptak.
Szilvásy György újságíróknak elmondta, hogy Kocsis Mátéval kezdeményezték: legyen nyilvános az ülés, ezt azonban még a kormánypárti képviselők is leszavazták. A zárt ülésen viszont minden kérdésre válaszolt – mondta Szilvásy György, hozzátéve: kiderülhetett, hogy a Portik-Laborc találkozók kapcsán a “maffiabaloldalozásnak, a politikai sejtetéseknek” semmilyen szakmai alapja nincsen. A volt titokminiszter azt mondta, voltak olyan szakmai eredményei a találkozóknak, amelyekkel a Nemzetbiztonsági Hivatalnak foglalkoznia kellett, de azoknak semmi köze a politikához. Szilvásy György kérdésre válaszolva ismét megerősítette, hogy Laborc Sándort nem ő utasította, de – mint hangsúlyozta – semmi oka kételkedni abban, hogy helyesen járt volna el. A hivatalok életében előfordul, hogy az első számú ember a konkrét operatív munka aktív szereplőjeként jelenik meg – tette hozzá. Ezzel együtt Szilvásy György továbbra is hibának tartja, hogy a hírszerző, ügynöki munka részleteit a nyilvánosság előtt tárgyalják. “Ez ellehetetleníti az ezzel foglalkozó szervezetek munkáját” – fogalmazott a volt titokminiszter, hozzátéve: “ha már elkezdték, csinálják végig”.
mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS