Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, miszerint a milliárdos gyűlöli az embereket, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban. A Twitter tulajdonosa azzal védekezett, hogy joga van a szabad véleménynyilvánításhoz.
A Tesla alapító-vezérigazgatója, a Twitter tulajdonosa a közösségi médiaoldalon hétfőn tett közzé egy bejegyzést, amelyben a magyar származású befektető-üzletembert egy képregény-sorozat, az X-Men emberfeletti hatalommal rendelkező negatív figurájához, Magnetóhoz hasonlította. A megjegyzés komoly vitát váltott ki a közösségi oldalon és az amerikai médiában, amire Elon Musk azzal reagált: nem gondolná, hogy Soros Györgyöt a jó szándék mozgatná, és úgy fogalmazott, hogy “Soros gyűlöli az emberiséget”, és célja a civilizáció alapszövetének szétszakítása.
A megjegyzés nyomán Elon Muskot szélsőjobboldali retorikával vádolta meg az amerikai Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) elnöke. Jonathan Greenblatt, a civil aktivista szervezet vezetője kifejtette, hogy az Elon Musk által tett megjegyzésekhez hasonlók megerősítik a szélsőségeseket.
Elon Musk kedden az CNBC televíziócsatornának adott interjúban kifejtette, hogy fenntartja véleményét, és hozzátette, hogy joga van véleménye kifejtéséhez, mert ez a szólásszabadság lényege. Arra a felvetésre, hogy a megjegyzése következménye üzleti szempontból hátránnyal járhat vállalkozása, a Tesla számára, az üzletember azt válaszolta:
azt mondok, amit akarok, és ha ennek következménye pénzvesztés, hát legyen.
Az izraeli külügyminisztérium magas szintű tisztségviselője kedden Elon Musk megjegyzését “antiszemita ízűnek” nevezte.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Morgan Sette
Facebook
Twitter
YouTube
RSS