Mi történik Szlovákiában? A belső marakodáson egyszer, majd még egyszer megbukó koalíciós kormány, aztán a megbukó kisebbségi kormány, végül a megbukó ügyvezető kormány, hogy az előrehozott választásokig hátralévő négy hónapra jöjjön egy szakértői kormány. Kínos? Az hát! De nem sokkal jobb a helyzet a szlovákiai magyar politikában sem, ahol megállapíthatatlan, hogy éppen az utolsó hitelességi pontjaikat játsszák el a másfél-két évtizede lecserélhetetlen, bukott figurák, vagy esetleg biztatóbb irányba mozdulnak a dolgok a mostani pártszakadással. Ennek oka, hogy az egyetlen, még mérhető támogatottsággal rendelkező magyar párt, az MKP a felvidéki politika Pierre Richard-ja: bárgyú hülyeként bukdácsol, semmit sem csinál szándékoltan, aztán mégis megeshet, hogy a kilátástalan csetlés-botlás közben tök véletlenül elpusztít mindenkit, aki – persze a tudtán kívül – az életére tör.
A sok-sok nehéz kompromisszum árán, 1994 után egyesített felvidéki magyar politika 2009-ben szakadt szét, amikor a leváltásán megsértődött korábbi pártelnök, Bugár Béla vitte a Magyar Koalíció Pártjából (MKP) a tagság egy kis részét, a gazdasági holdudvar egészét, a médiahátszelet és a magyar választók valamivel több, mint felét. Ez pont elég volt ahhoz, hogy új pártja, a szlovákokkal való önfeladó együttműködést hirdető Most/Híd bejusson a parlamentbe a 2010-es választáson, az MKP viszont éppen az 5 százalékos küszöb alatt maradjon.
Utóbbi már 13 éve nézi kintről, vágyakozva a parlament ajtaját, mivel sem az első, sem a második, sem a harmadik, sem a negyedik választási kudarcából nem volt képes levonni semmiféle szellemi és szervezési természetű következtetést, sőt ha jobban megnézzük, igazából személyit is csak alig-alig. A parlamenti jelenlétet egyre inkább egy letűnt, boldog aranykor misztikus emlékévé gyúrta át, amelynek visszatértében kincstári optimizmussal reménykedik, és folyton arról beszél, ám a bejutásért a fapados etnikai politizáláson (értsd: mi vagyunk a magyar párt, úgyhogy szavazz ránk, ha magyar vagy) túl semmit sem tett.
Közben pedig főellenséggé magasztalta fel az imádott–gyűlölt Bugár Bélát és pártütő cimboráit. Ez olyannyira rögeszméjévé vált a menet közben Magyar Közösség Pártjává átcímkézett MKP-nak, hogy komoly lehetőséget szalasztott el, amikor az igencsak turbulens szlovák pártokrácia a mélybe rántotta a Most/Hidat.
A 2020-as választáson már mindkét párt lemaradt a parlamenti mandátumról, csakhogy nagyon más helyzetben. Az MKP hozta a 2010 óta rendszeres, 4 százalék körüli eredményét, a tagság pedig enerváltan vette tudomásul, hogy a parlament ezúttal se lett meg, de a magyarlakta vidékek települési, járási és megyei önkormányzataiban tartott pozíciók, az alapszervezetek sűrű hálózata, na, meg persze a magyar kormány támogatásai életben tartják a pártot, aztán négy év múlva már biztosan csoda történik, hiszen annyira, de annyira akarják. A Most/Híd ezzel szemben az addig 6-8 százalékos, biztos parlamenti helyzetéből zuhant alá mindössze 2 százalékra (elbukva az állami támogatást is), majd közvetlenül a választás utáni mérések szerint 1 százalék alá, tehát politikai súlyát tekintve, lényegében megszűnt.
Semmihez sincs bátorság
Első ízben nem került be egyetlen magyar nemzetiségi alapon szerveződött párt sem a szlovák parlamentbe, ami sokkoló hatású volt. Ismét erőteljesen felvetődött hát a magyar pártok egyesítésének vágya, csak immár nem egy politikabefolyásoló, 10-12 százalékos erő érdekében, mint a ’90-es években, hanem a sokszorosan bukott politikusokat a parlamenti székektől elválasztó, nyomorult 5 százalékos bejutási küszöb megugrása végett.
A legjellemzőbb kép választások napján, éjfél után: az MKP egyre szellősebb eredményváróján szomorú arcok nézik a tévében, ahogy mások jutottak be a parlamentbe. (fotó: MTI/Krizsán Csaba)
Az MKP az évtizednyi kudarca ellenére kijelenthette volna, hogy a magyar pártok közül csak ő rendelkezik mérhető támogatottsággal, még ha az is csekély, úgyhogy be lehet fáradni az MKP-ba a földszinti bejáraton, elfogadva a párt szabályait és értékrendjét, vagy pedig csendben ki lehet múlni egyedül.
Nem ez történt. Az MKP-ban nem volt meg a tartás és a bátorság, hogy úgy kezdjen tárgyalni az egyesülésről a Most/Híd maradványával, mintha hajótörötteket venne fel, hanem létező pártként kezelte, amitől a Most/Híd maradványai valóban elkezdték újra elhinni, hogy ők egy létező párt. Ezzel egészen szürreális pávatáncba kezdett a két fél, teljesen hülyét csinálva magukból, hiszen a nyilvánosság előtt lefolytatott, több, mint egyéves egyesülési folyamat inkább hasonlított hisztikkel és ajtócsapkodásokkal tarkított válóperre, semmint szövetkezésre. Ennek oka, hogy a személyi konfliktusokból eredő éles szembenállás, bő egy évtized alatt, a megváltozó világban egyre inkább az MKP nemzeti–konzervatív, illetve a Most/Híd atlantista–liberális értékvilága közti szembenállássá vált. A különbségek mostanra áthidalhatatlanok lettek, így 2020–21-ben már olyan pártok próbálták meg közös öltönybe gyömöszölni magukat, akiket az 5 százalékért remegésen kívül semmi sem köt össze. Nem csoda, ha nagyon bénán állt rajtuk az a Szövetség öltöny.
Az MKP-ban semminek sincs következménye
Az ősellenség Most/Híd életbe visszahozása csak az MKP egyik elképesztően kétbalkezes húzása volt. Az egyesülés felvetődésekor viszont magánakcióba lépett egy részben MKP-tagokból álló, kis csapat: elkezdtek aláírásokat gyűjteni egy új párt alapításához, furcsán hangzó indokuk szerint azért, hogy önálló pártként katalizátorai és közvetítői legyenek a magyar pártok egyesülési tárgyalásainak. Még bizarrabb, hogy nemcsak nem lett semmiféle következménye az MKP-ban az újabb, kis pártütésnek, hanem egy évtizedek óta, máig az elnökségben ülő tagtól még hathatós segítséget is kaptak az aláírásgyűjtésben. Ez a társadalmi támogatottság és politikai teljesítmény nélküli csapat, az „Összefogás” ezzel a pártalapítós trükkel aztán egyenrangú, harmadik félként surrant oda fontoskodni a tárgyalóasztalhoz. A Most/Hídnak kapóra jöttek, mert lehetett velük gyengíteni az MKP súlyát a majdani közös pártban, az MKP pedig kellően bamba volt, hogy ezt is simán benyelje.
Képes volt a belső döntéshozásban fifti-fiftire, sőt a közvetlen pártvezetésben egyharmad–kétharmadra adni az arányokat a többiek javára egy olyan pártban, amelynek nélküle jóformán szavazója sem lenne. Egyszerűbben mondva: annyira erélytelen, képesség nélküli és gyáva az MKP, hogy politikai hullákból és senkikből csinált valakiket.
Azaz csak csinált volna, ha ez a rettenetes tákolmány egy pillanatra is komolyan vehető lett volna. A választók azonban nem értékelik a szappanoperát. A három pártból egyesített Szövetséget rendszerint az MKP 2021-es népszerűsége köré vagy inkább alá mérik a közvélemény-kutatók. Az egész egyesítési hajcihő annyira kellemetlen látvány volt, hogy még a sokak által várva-várt egység ünnepélyes bejelentéséből se tudtak akár pillanatnyi felhajtóerőt nyerni, sőt magát a bejelentést is elszerencsétlenkedték.
A közös párt első bejelentése – név már volt, logó még nem. Ezután még 7 hónapig veszekedtek, mire ténylegesen megalakult a Szövetség. (fotó: ma7.sk)
A vakszerencse kihasználásához is tök kéne
Az ezer sebből vérző történet hamar meg is bicsaklott. A kormánypárt OĽaNO berkeiben politizáló, Igor Matovič korábbi miniszterelnökkel is jó viszonyt ápoló Gyimesi György ügyesen használta ki a magyar pártok nélküli parlamentet, és sok médiaszerepléssel, a legjobban látszó magyar politikai tényezővé küzdötte fel magát Szlovákiában. A kormánypárt beomlásával egyidőben aztán elkezdett a Szövetség felé helyezkedni, míg végül meg is egyezett az MKP-sokkal a párt választási listájához való csatlakozásról. A hidasok zöme része ezt a mozzanatot jelölte meg végső okként, hogy kiugorhassanak a parlamentre esélytelen Szövetségből. Vannak, akik maradnak, így formailag talán nem szűnik meg a Most/Híd platform a Szövetségen belül, ám a többség csütörtökön dobbantott, és Sólymos László vezetésével külön pártot csinált Híd 2023 néven. Tárt karokkal várja őket ugyanis Mikuláš Dzurinda korábbi kormányfő és az őt a Soros-hálózathoz kapcsoló volt pénzügyminisztere, Ivan Mikloš konzervatív-liberálisnak maszkírozott új, atlantista pártja, amelyben nagyobb eséllyel lehet benne egy-két parlamenti szék, mint a döglődő Szövetségben.
Az Összefogás platform és annak elnöke, Orosz Örs a szakadás miatt a választási listáról való visszalépésükkel fenyegetőzik, és intenzív mutogatásba kezdett az MKP-ra és a Most/Hídra mint az egység felrúgóira, akiknek szerinte mindenki más az áldozatuk, beleértve az Összefogást is.
A probléma azonban sokkal inkább az lehet, hogy bebizonyosodott: az MKP meg a Most/Híd simán képes leamortizálni önmagát, összeolvadni és széthasadni az Összefogás asszisztálása nélkül. Vagyis az Összefogásnak se tömegbázisa, se politikai szerepe nincsen. Alighanem most a platformot alkotó maroknyi ember is azon tűnődik, hogy akkor mijük van.
Az MKP nem csinált semmit a szokásos vergődésén kívül, hiszen csak toborzott egy népszerű politikust a listájára, hátha vele is egy kicsit közelebb jut a parlamenti küszöbhöz. Mégis olyan vakszerencséje van, hogy ez a silány életmentő próbálkozás mindenkit alaposan megütött az MKP-n kívül.
Lenyeste a pártról az együttműködésre alkalmatlan, népszerűséggel alig, inkább csak kellemetlen tagokkal bíró hidasokat, akik megint egy új helyre átkéredzkedve próbálhatnak új életet kezdeni; és rávilágított az Összefogás platform teljes fölöslegességére és hiábavalóságára – azaz letisztulásként is értelmezhetőek a fejlemények. Ha a Szövetség MKP platformja a sarkára tudna állni, akkor ebből az utolsó utáni ziccerből kihozhatna valamit, és visszaszerezhetné a saját pártját, de természetesen nem fogja, hiszen ugyanazok irányítják, akik az elmúlt 15 év összes helyzetét kihagyták, sőt kapura se mertek rúgni, attól félve, hogy elrontják. Hát elrontották.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS