Amikor a pufajkás Horn Gyula kerül szóba, akkor eszünkbe jut Karácsony Gergely gyáva meghunyászkodása, aki hagyta a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Hornról nevezzenek el sétányt. Az 1956-os forradalomban és utána vitatott szerepet játszó, de a kommunista elnyomó rendszer kiszolgálójaként bűnös Horn Gyula a normális emberek szerint nem érdemel köztéri elnevezést, de a baloldalt ezt nem hatja meg. A Karantén pedig figyelmes lett a szocialista Molnár Zsolt által közzétett videóra, ahol az MSZP budapesti elnöke kevesli a Horn Gyula-sétányt, és kijelenti, hogy MINDEN olyan közteret, utcát, teret Horn Gyuláról kell elnevezni, amelynek még nincs neve. Az őrület és a történelem megcsúfolása most is kéz a kézben jár a baloldalnál, amit Szekeres Imre, a régen jókat tütükéző szocialista honvédelmi miniszter mondatai is bizonyítanak. Szekeres beleszállt a kormányba a szerb viszony miatt, ám a DK hazaárulása még neki is sok volt. Végül azért helyretette a dolgokat azzal, hogy nagy sajnálattal beszélt a magyarokat tízezrével lemészárló Jugoszlávia széteséséről. A Karantén nem hagyhatta ki a hazaárulást ipari szintre emelő Arató Gergelyt sem, aki újabb hazugságokkal tömte a magyarok fejét az energiaárakkal kapcsolatban, végül a momentumos Bedő Dávid nyikhajkodását is megosztjuk veletek. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS