Az ukrajnai Nova Kahovka-i gát felrobbantása nyomán kialakult árvizek súlyos hatással lesznek az egész világ élelmiszerbiztonságára – közölte az ENSZ vészhelyzeti koordinátora kedden, a BBC brit hírtelevíziónak adott interjújában.
Ez az egész terület, végig a Fekete-tengerig és a Krím félszigetig egyetlen nagy éléskamra” – fogalmazott Martin Griffiths, emlékeztetve arra, hogy a gátszakadás nyomán elárasztott területeknek nem csupán Ukrajna, hanem az egész világ élelmiszerellátásában jelentős szerepük van.
Leszögezte: a mezőgazdasági területek víz alá kerülése egészen biztosan további élelmiszeráremelkedést okoz, és százezrek ivóvízellátása kerülhet veszélybe.
Kiemelte, hogy megfelelő minőségű víz nélkül járványok alakulhatnak ki, melyek leginkább a gyerekeket veszélyeztetik. Emlékeztetett arra, hogy a víztározó mintegy 700 ezer környékbeli ivóvízellátását biztosította.
A polgári infrastruktúra ilyen mértékű tönkretétele teljes mértékben szembe megy a genfi egyezményekkel. Aki ezt tette, megsértette e konvenciókat
– húzta alá.
A dél-ukrajnai Herszon megyében lévő, orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka-i vízerőmű gátját egy hete robbantották fel, az akcióval az orosz és az ukrán fél egymást vádolja.
Az ukrán hajózási hatóságok szerint a gátszakadás következtében hajózhatatlanná váltak a Dnyeper egyes szakaszai, elzárva ezzel a kijevi vezetést egy fontos mezőgazdasági exportútvonaltól.
Ukrajna a világ vezető gabonaexportőrei közé tartozik, emellett jelentős mennyiségű napraforgóolajat, árpát és egyéb mezőgazdasági terményeket exportál.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS