Ez egy civil tüntetés, ez a diákok és a pedagógusok ügye, a politikusok csak segítenek nekik – hangzott el számtalanszor az elmúlt hónapokban a diáktüntetések kapcsán. Ezzel szemben az ország legerősebb ellenzéki pártja arra biztatja a “független” diák- es tanártüntetőket, hogy a következő demonstráción “viseljenek DK-s dzsekiket, pólókat”. Mint már világossá vált, a baloldali pártok játékszerként használják fel a diákokat politikai haszonszerzés érdekében, törvénytelen helyzetbe kergetve őket, de a látszatra ímmel-ámmal igyekeztek figyelni. Azonban a “civil” tüntetés már régen nem civil.
A hazai baloldal igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a tüntetések spontának, és nem a baloldal tevékeny közreműködésének következtében jönnek létre, valamint most is azt a képet kívánja fenntartani, hogy a nemzeti kormány mindennapi munkájával ellentétes álláspontot elfoglalók annyian vannak, hogy már spontán gyűlések jönnek létre. A probléma az, hogy egyik sem áll meg a valóság talaján, mivel ezen tüntetések a baloldal hathatós szervezésén alapulnak.
Itt már nem arról van szó, hogy a Demokratikus Koalíció pusztán rátelepedett a tüntetésekre. A párt már szervezője is az eseményeknek
– nyilatkozta korábban Nagy Ervin. Az elemző kiemelte: miután a pedagógusok megkapták a kormánytól az ígéretet a béremelésre, a szakszervezetek nem kezdeményeztek tárgyalást a kormánytól további követeléseikkel kapcsolatban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ehelyett inkább a DK árnyékkormányával tanácskozott.
Ezek után nyilvánvaló, hogy a DK közvetve is belefolyt a demonstrációk szervezésébe
– szögezte le az elemző, aki ezen a ponton felidézte: a DK a teljes baloldallal karöltve igyekszik megakadályozni, hogy Magyarország hozzájusson a pedagógusok béremelését lehetővé tevő EU-s forrásokhoz.
A Momentum is politikai haszonszerzésre használja a diákokat
Mint ismeretes, korábban Cseh Katalin az Európai Parlamentben lobogtatott egy képet az egyik 17 éves diáktüntetőről, akit éppen lefújnak a rendőrök könnygázzal védekezésképpen, most pedig néhány diáktüntetőt elvittek a hazánkat egyébként is támadó Európai Bizottság alelnökéhez, Věra Jourovához, hogy meséljék el neki sérelmeiket. A politikusnő nyilván a forgatókönyvnek megfelelően megdöbbent és azt ígérte, hogy vizsgálatot fognak indítani. A momentumosok meg persze hozzátették, hogy emiatt ne kapjuk meg az EU-s forrásokat.
Június elején Cseh Katalin egy diáktüntetőről készült képet vitt magával az EP-be, amin keresztül azt kívánta bemutatni, hogy parancsra a rendőrök diákokat vernek, ezért ne kapjuk meg a nekünk járó forrásokat. Úgy tűnik, ez nem volt elég, mert pár nappal később a tüntetésen részt vett diákok közül is kiválasztottak néhányat – köztük a már korábban is politikai céljaikra felhasznált Pankotai Lilit –, akiket az Európai Bizottság alelnöke elé vittek panaszkodni a magyar oktatás helyzetéről és a Karmelita kolostor előtt történtekről.
Kiemelt kép: Képernyőfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS