Lőszerraktárat és lőfegyvereket rejtegetett otthonában egy szobi férfi, aki megöléssel fenyegette és rettegésben tartotta családját. Június 15-én érkezett róla bejelentés, aznap délután már bilincsben volt a veszélyes férfi.
Még a lefolyóban is lőfegyvert találtak annál a szobi férfinál, akiről június 15-én érkezett bejelentés a váci rendőrökhöz. A beérkezett információk szerint O. Zoltán évek óta erőszakos feleségével, terrorizálja, bántja és fenyegeti, szobi otthonukban pedig lőszereket és lőfegyvereket tart, amelyeket bármikor és bárki ellen képes és hajlandó lenne használni. A feljelentő szerint az ötvenegy éves férfi tudatmódosítókat használt, olyankor még agresszívebb és kiszámíthatatlanabb volt.
A rendőrség mindössze néhány óra leforgása alatt megszervezte még aznap délutánra a rajtaütést. Az akciót a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai hajtották végre, majd bűnügyi technikusok lepték el a szobi ház minden helyiségét. A szakértők tetemes mennyiségű lőszert, két lőfegyvert, másfél kilogramm lőport és kábítószergyanús anyagot találtak. Az egyik lőfegyvert egy vécétartályból, a másikat a lefolyóból kellett kipecázniuk. A férfinál találtak még cigarettába sodort, kábítószergyanús anyagot, valamint a szervezetében THC-t és BZO-t mutattak ki.
Három bűncselekménnyel gyanúsították meg kihallgatásán O. Zoltánt, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, kábítószer birtoklásával és kapcsolati erőszakkal. Nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panasszal élt, és azt állította, hogy semmit sem követett el. Az azóta letartóztatott O. Zoltán ellen a Váci Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya folytatja le a további eljárást
– közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Illyés Tibor (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS