Milyen meglepő, Karácsony Gergely hazudott: a főpolgármester ugyanis nem is olyan régen még azt mondta, hogy nem olvas többé Indexet, de most még interjút is adott nekik. Persze, lehet hogy utólag nem olvassa el a beszélgetés átiratát, de tekintve, hogy Budapest hercege mennyire szeret magával foglalkozni, erre nem adunk nagy esélyt. Különös tekintettel arra, hogy Gergő szerint milyen hősies képet festett magáról, mint aki a nárcisztikus Orbánnal szembeni utolsó szabadságharcos.
Karácsony Gergely szerint jogilag rendben van a 99 Mozgalom és kampányának finanszírozása, nem tudja, kik támogatták, egyedül Bojár Gáborban biztos, Orbán Viktor pedig olyan, mint egy nárcisztikus erőszaktevő – egyebek mellet erről is beszélt Budapest főpolgármestere az Index Konkrétan című műsorának legújabb adásában. Kijelentette, a miniszterelnök meg van sértődve azon, hogy még létezik ellenzék.
Fel vagyok arra készülve, hogy a következő évben nagyon kemény kampány lesz, ami nyilván próbára teszi majd a mögöttem álló koalíciót és az ősz hajszálaim számát is érdemben fogja befolyásolni
– mondta Karácsony Gergely az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában. A főpolgármester reagált a 99 Mozgalom finanszírozása kapcsán terjedő hírekre. A városvezető úgy fogalmazott, szerinte nincsenek jogszerűségi problémák, ennek ellenére „nyilván lesznek vizsgálatok, halleluja, legyenek!”.
Karácsony Gergely azt mondta, nem tudja, kiktől kapta azt a bizonyos félmilliárd forintnyi támogatást, mivel az mikroadományokból gyűlt össze. Arra a kérdésre, hogy elhiszi-e, hogy anonim módon összegyűlhet ötszász millió forint, úgy felelt: csak így gyűlhet össze.
Magyarországon kevesen vannak, akik névvel, címmel vállalják, hogy anyagilag támogatják az ellenzéket
– fogalmazott Karácsony Gergely, aki szerint az euróbefizetések is gazdag magyar emberektől származnak, amiket a „kis ládikákba” dobtak be. Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölt korábban arról beszélt, hogy Karácsony Gergely kampányára 500 millió forintot fordítottak. Ezt az információt megerősítette a Nemzeti Információs Központ napokban nyilvánosságra került jelentése, amely szerint a 99 Mozgalom Egyesület számlájára Perjés Gábor, a városvezető párttársa 506 millió forintot fizetett be. Karácsony Gergely kitért arra is, a miniszeterelnök-jelölti előválasztási kampány a DK- nak fájhatott a legjobban, mivel ők voltak a legfőbb riválisai. Ugyanakkor szerinte Orbán Viktor tizenhárom éve teljhatalomban van, és mint egy „nárcisztikus erőszaktevő, meg van azon sértődve, hogy az ellenzék még egyáltalán létezik” – szemlézte a műsort az Index.
Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS