Süllyedő jelen

Van abban valami, ahogyan az ember halad a korral, egyre inkább érti meg a múltat. Kétszáz évvel ezelőtt Berzsenyi Dánieléket, Kisfaludy Sándorékat, Kölcsey Ferencéket – és sorolhatnánk tovább a nagy magyar reformkori elődeinket – ugyanazok a kérdések foglalkoztatták őket, mint ma bennünket: a megmaradás, a nemzeti függetlenség, az összetartozás, a közös múlt, a közös sors, a magyar nyelv ápolása, a haza fennmaradásának kérdése az örökös ellenséges környezetben.

Több mint száz évvel a törökdúlás, a végvári harcok után, kilencven évvel a Rákóczi-féle szabadságharc leverése után, az egyre erősödő Habsburg-abszolutizmus nyomására elindultak az 1800-as évek elején a reformmozgalmak, a rendi országgyűlések (diéta) Magyarországon Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc vezetésével.

Nem véletlenül hasonlította össze Berzsenyi Dániel verseiben a süllyedő jelent a fényes hajdan korral, és keserű harag fogja el lelkét, hogy a régi hazaszeretet tüze kialudt, a nagy tettekre törekvés ellanyhult, a magyar vitézség elfajult, a nemzet erkölcsi világa megromlott. Berzsenyi váteszi haragja, sőt kétségbeesése az ismert szavakban tör ki (1810), A magyarokhoz című versében:

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajúl?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorúlt hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.

Berzsenyi számára Árpád és Attila („Oh! más magyar kar mennyköve villogott / Attila véres harczai közt, midőn / A félvilággal szembe szállott / Nemzeteket tapadó haragja.”) mindennek a kezdete és a vége, mérföldkő. Nem akar visszatérni a múltba, de olyannak akarja látni a magyarságot a XIX. században, mint amilyenek voltak elődeink, például a nagy Hunyadiak. A költő a hazafiság eszméit hirdette, a helytállást, a kiállást nemzetünk mellett. Emellett a tiszta erkölcs parancsát írta a magyarság szívébe.

Berzsenyi Dániel XIX. századi költő portréja (Barabás Miklós metszete, korábbi német portrék nyomán) a Nemzeti Múzeumban. MTI Fotó/Magyar Fotó: Reprodukció

Kétszáz éve soha nem voltak aktuálisabbak ezek a sorok, mint ma. Például a tiszta erkölcs, a korrupció léte, nem léte. Avagy a család szétverésére való törekvés, az álságos érzékenyítési szándék a kiskorúaknál, hogy befogadják az egyneműek szerelmét, elnézőek legyenek a pedofíliával… Ezért vagyunk fekete s…űek, a gyermekvédelmi törvénnyel az Európai Unióban és a hazai liberálisoknál. Ugyanúgy Berzsenyi korában, akkor is, most is, ott voltak, vannak a haza árulói:

…Most lassú méreg, lassu halál emészt…

Mi a magyar most? – Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldult védfalából
Rak palotát heverőhelyének;

A szibaritaság jelenleg sem idegen bizonyos rétegeknél. Ami nem jelent mást, mint fényűző pompában, semmittevésben, csak az élvezeteknek élő, elpuhult személyt. De ez a kisebbik baj. Mindig jönnek az erősek, a kreatívak. A nagyobbik baj a süllyedő jelen, amikor a magyarok egy részét pillanatnyi haszon reményében, szűkkeblűségből nem érdekli, hogy mi történik Magyarországgal. Nem érzékeli azt a veszélyt, amely külföldről fenyegeti, az Európai Unióból, hogy különböző intézkedésekkel (migránskvóta, családellenesség, genderelmélet, LMBTQ terjesztése stb.) felszámolja nemzeti szuverenitásunkat. Például berántanának bennünket egy számunkra idegen háborúba. Ez tovább szűkítené önállóságunkat. De még nagyobb veszély a belső balliberális, globalista, neomarxista, megvett, sorosista ellenzék, amely tálcán kínálná fel Moszkva (moszkoviták) után Brüsszelnek (brüsszeliták) Magyarországot.

A Balaton-felvidéken, Pécselyen, a szőlőhegyek és borospincék között, a vidéki csöndben kicsit jobban megérti, átérzi az ember azoknak a magyar költőknek, íróknak, nyelvújítóknak a harcait, akik magányosan, vidéki gazdálkodóként vívták meg harcukat írásaikkal, országgyűlési követként Magyarország felemelkedéséért. Kisfaludy Sándor, a Himfy költője, innen nem messze, Badacsonyban pontosan tudta, hogy

…mely nemzetnek nyelve nincs, annak nincs hazája, csak szállása, nincs hazafisága, mert nincs hazája… Nem a föld, nem a folyók tartják össze a nemzetet, hanem a nyelv… a kultúrát csak a nyelv által tehetjük magunkévá.

Amikor ezt írta Kisfaludy, akkor Kazinczy Ferenc író hatéves raboskodás után, a kufsteini börtönből kijőve éppen a nyelvújítással volt elfoglalva, és mindent elkövetett, hogy az ellatinosodott, elnémetesedett magyar nyelvet megújítsa. A széphalmi mester önfeláldozó munkája útmutatás volt minden magyar író számára. A szatmárcsekei Kölcsey Ferenc Szatmár vármegye követeként nagy hatású beszédet mondott a pozsonyi diétán a magyar nyelv ügyében. A rendek az első két üzenetben azt kívánták, hogy a főrendek üzeneteiket a rendekhez magyarul küldjék, másodszor ezentúl a feliratok és a törvények is magyarul szerkesztessenek. Az első kívánságot a főrendek elfogadták, a másodikra még sok vita várt. Végül is az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az első magyar független minisztérium, Batthyány Lajos miniszterelnök tett erre is pontot.

Kisfaludy Sándor (Sümeg, 1772. szeptember 27. – Sümeg, 1844. október 28.) MTI Fotó: Mikó László

Abban az időben a magyar nyelvért, a magyar nyelv hivatalossá tételéért vívott küzdelem a nemzeti függetlenség kivívásának egyik legfontosabb szakasza volt. Hál’ Istennek, ma is vannak utódok, akik a magyarság összefogásában gondolkodnak. A nemzeti, konzervatív, keresztény kormány tizenhárom éve mindent megtesz, hogy az elrabolt (Trianon) országrészek magyarjai anyanyelvükön tanulhassanak. Ezért milliárdokat áldoz magyar óvodák, magyar iskolák, magyar egyetemek létrehozására, támogatására, mert tisztában van azzal, amit eleink kétszáz éve is tudtak, hogy a nyelv összeköt. Kisfaludy Sándort kell újból idéznem, miszerint

a nyelv köti az embereket egy oly nemzeti testté, melynek politika vészei nem árthatnak. Nyelvünk nélkül egyenként ingadozó, gyökeret nem verhető, gyenge nádszálak vagyunk, melyeket a politikának legkisebb szelei kitekerhetnek: szóval a nyelv lelke a nemzetnek.

Egyébként Csurka István publicisztikáiban azokra a veszélyekre hívta fel a figyelmet, amelyek akkor fenyegetnének, ha megvalósulna a Soros-terv, azaz migránsok millióinak betelepítése Európába, Magyarországnak is jutna több százezer – akkor ez jelentené anyanyelvünk rohamos romlását. Magyarországon is tanúi lennénk egy kevert nyelvnek, egy katyvasznak. Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette, hogy a migránskvótát nem fogadják el, Magyarország nem lesz kevert társadalom.

Budapest Kölcsey Ferenc költő, kritikus, politikus, akadémikus, 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren. MTI Fotó/Reprodukció

A múlt és a jelen összehasonlítását azért végeztem el, hogy a problémák mennyire hasonlóak ma is az elmúlt századok gondjaival, csak a hangsúlyok tevődtek át. Ma ugyanolyan aktuális Kölcsey Ferenc himnusza, nemzeti dalunk, mint kétszáz éve 1823-ban, keletkezésekor. Nem véletlen, hogy néhány agyament magyar politikus, liberális álköltő új Himnuszt akart írni. Céljuk volt eltörölni a múltat. Ezt már ismerjük a bolsevik forradalom folyamodványaként. Kölcsey Himnusz című költeménye soha nem volt ennyire időszerű, mint most: szól a szuverenitásunkról, Isten-hitünkről, bátorságunkról, dicső történelmi múltunkról, Árpád hős magzatjairól, ellenségeinkről, árulóinkról – Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám, kebledre... –, bűnhődésünkről és rendíthetetlen hitünkről.

Úgy érzem, manapság egy újabb reformkorban élünk. Újra meg kell vívnunk a harcunkat a volt kommunista nómenklatúrával, annak leszármazottaival, a külföldről pénzelt támogatóival, de meg kell vívnunk harcunkat a hazai tudatlanokkal, a rosszindulatúakkal, akik nem akarnak megvilágosodni, nem akarnak nagyvonalúak lenni.

Megint csak Berzsenyi Dániel költőt kell idéznem:

…Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.

Én ebben hiszek. Eddig is ez vitt ki bennünket a süllyedő Európából.

Vezető kép: Vihar a galileai tengeren / Rembrandt (részlet)