A baloldal számára a szólásszabadság addig terjed ki, amíg azt mondják, amit hallani akarnak. Jó példa erre Márki-Zay Péter, aki azonnal letépette a plakátokat, amint valami olyat látott rajtuk, ami neki nem tetszett.
A CÖF valamennyi hódmezővásárhelyi óriásplakátját megrongálta, átragasztotta csütörtökön Márki-Zay Péter felesége és csapata. Márki-Zaynéék szerint „gomba”, aki elhiszi, hogy a bukott miniszterelnök-jelölt háborúpárti lenne. Pedig a vásárhelyi polgármester világosan rögzítette álláspontját a 2022-es kampányban a fegyverek és a katonák frontra küldéséről – írja a promenad24.
Háborúpártiak
– ezzel a rövid, tömör, frappáns üzenettel indított nemrég országos plakátkampányt a Civil Összefogás Fórum. A CÖF célja, hogy emlékeztesse a magyarokat, Márki-Zay Péter, az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje és a többi baloldali politikus, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Fekete-Győr András és Karácsony Gergely belesodorta volna és most is belesodorná Magyarországot az orosz–ukrán háborúba.
A jelek szerint Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péternek és támogatóinak fáj az igazság, hiszen csütörtökön az összes óriásplakátot megrongálták, átragasztották. A promenad24.hu olvasóiktól kapott információk és fotók alapján írta meg, hogy a romboló különítményt a polgármester felesége, Márki-Zayné Vincze Felícia vezette, szerepet vállalt benne néhány ismert aktivista, de Fejes Péter önkormányzati képviselőnek és nejének, Szabó Margit „Momónak” sem esett nehezére a fizikai munka. Márki-Zayné és társai egyébként a kissé – mondjuk így – „dedósnak” tűnő „Aki mondja másra…”, valamint „Az aki ezt elhiszi, az egy gomba…” feliratokat tették a hirdetőkre.
Miközben Márki-Zayné most vadul „gombázik”, érdemes felidézni, hogy a 2022-es választási kampányban egy egész ország ismerhette meg, hogyan gondolkodik az ukrajnai háborúról férje, az amerikai dollármilliókkal kitömött balliberális miniszterelnök-jelölt. Márki-Zay Péter 2022 februárjában többször, így Gulyás Márton Partizánjában és az ATV-ben is beszélt róla, hogy akár fegyvereket és katonákat is küldene a háborúba. Határozottan leszögezte, hogy ha a NATO úgy dönt, akkor akár katonai segítséget is adhatna Magyarország Ukrajnának.
Sőt, akkoriban a Tagesspiegel című német lapnak is megerősítette, hogy akár fegyvert is szállítana Ukrajnába: „A fegyverszállításokat is támogatnám, amennyiben a NATO és az EU így döntene. Mindig a közös döntéseket követnénk” – nyilatkozta.
A Fidesz-KDNP kormánya ezzel szemben már akkor rögzítette, hogy ez nem a mi háborúnk, hazánk ki akar maradni belőle, s semmiképpen nem fog fegyvereket és/vagy katonákat küldeni a frontra.
Ami a baloldal háborúpártiságát illeti, érdekes még, hogy az elmúlt időszakban több, kormánypártisággal nem vádolható elemző – köztük Vona Gábor – is kifejtette: ezt az álláspontot az amerikai támogatásért, a több mint 4 milliárd forintnyi külföldi támogatásért cserébe képviselhette már 2022-ben is Márki-Zay Péter és csapata.
A szólásszabadság súlyos megsértése
A plakátrongállásra csizmadia László is reagált, mint fogalmazott, a szólásszabadság súlyos megsértése, s erkölcsileg is vállalhatatlan tett, hogy a Márki-Zay család megrongálta a CÖF-CÖKA hódmezővásárhelyi plakátjait .
A Civil Összefogás Fórumnak soha nem jutna eszébe, hogy bármely plakátot megrongáljon, mi tiszteletben tartjuk a szólásszabadság vívmányait egy demokráciában. Erkölcsi, morális szempontból teljes mértékben vállalhatatlannak tartjuk, amit Márki-Zay Péter családja és támogatói Hódmezővásárhelyen tettek az óriásplakátjainkkal
– fogalmazott Csizmadia László.
Forrás, fotó: Promenad24;
Facebook
Twitter
YouTube
RSS