Brüsszel mostanra csak a kicseszésre játszik

Velünk immáron tényleg csak kicseszésre játszik az Európai Unió. Várjunk, indítok eggyel távolabbról. Mondjuk 2022 áprilisától. Ez volt ugyanis az az időpont, amikor Brüsszel minden reményét, vágyálmát és egyebeket feladott arra nézvést, hogy belátható időn belül elérhetik azt az egyszerűen leírható, de általuk megvalósíthatatlan célt, hogy ne Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben három különféle módon próbálkozott a baloldal, hogy ebben segítsék Brüsszelt, de minden egyes alkalommal rosszabbul szerepeltek, mint annak előtte. Ráadásul a valaha volt legnagyobb vereségükhöz pont az vezetett el, ami papíron egész kecsegtető ötletnek tűnhetett: 1 az 1-ben a Fidesz–KDNP ellen, aztán hajrá. Csak hát fényesen kiderült egy éjszaka alatt, hogy bár a matematika az univerzum egyetlen olyan nyelve, ami mindenhol érvényes, de a politikában 2 meg 2 mégis lehet 1. Az pedig teljesen zárójeles, de számunkra érdekes gondolat, hogy végérvényesen az összefogás markába a 2019-es önkormányzati választások vezényelték a balosokat, ahol valami oknál fogva az az érdekes közösségi pszichózis alakult ki bennük, hogy azt a választást megnyerték. Nem igazán érdekelte őket, hogy országszerte még rosszabbat is futottak, mint 2018-ban, a valóban beérkező egyéni címek mindenkit elvakítottak. Ha csak ennyi pozitívumot hozott számunkra 2019, már megérte. És minekutána Brüsszelben realizálódott, hogy ettől a balos politikai garnitúrától semmit sem várhatnak, még akkor sem, ha külföldről több milliárd forintot beléjük öntenek, új mezőre lépett. A konkrét, leplezetlen kicseszések földjére.

Nézzék, az úgynevezett puhább nyomásgyakorlás az előző évtizedben szerintem kizárólag annak volt köszönhető, hogy ott kint elhitték – vélhetően a magyarországi spiclik vágyorientált beszámolói alapján –, hogy itt tényleg protesthangulat uralkodik, valójában is nyerhet az ellenzék. 2014-ben talán még vállat vontak, van ilyen, 2018-ban már nagyon ráncolták szemöldöküket, hogy újabb kamut vettek be, de 2022-re érkeztünk el odáig, hogy a gazdik egyszerűen ráborították az asztalt a beosztottakra. Mármint nem úgy, hogy dobták is őket, idehaza ez jutott nekik, ezzel kell gazdálkodniuk, de sokkal világosabb kommunikációra álltak át: ha nektek nem megy, majd megoldjuk mi.

Ennek, és véleményem szerint csakis ennek köszönhető, hogy a mi pénzünket – tehát nem könyöradományt, nem extra juttatást, nem irgalmas szamaritánusként nekünk sajnálatból szándékozni adott, hanem a magyar embereknek jogosan járó összeget – még mindig nem adták oda. Hogy minden egyes alkalommal, amikor a magyar küldöttség véres verítékkel elér valamit a brüsszeli tárgyalóasztaloknál, akkor másnapra, mint valami gimis bully, aki kiveri a kezedből a tollat, majd megkérdezi, miért ejtetted le, kerek szemekkel, sajnálkozva megváltoztatják a játékszabályokat.

Most már ott tartunk, hogy egyetemisták ezreit is büntetnék. Tényleg arra kérem a kedves olvasót, hogy a továbbiakban ne legyenek illúziói. Ez, tetszik vagy sem, egy háború. Hála az égnek, nem valódi fegyverekkel űzött, mint a szomszédos országban, de a viszonyulás ugyanaz. Mióta világ a világ, a baloldal abban bízott, hogy ha már demokratikusan nem sikerül megszerezni a hatalmat, akkor valami nagy felfordulásban, amit értelemszerűen leginkább háborús és/vagy gazdasági zűrzavar szokott megelőzni, azért még befuthatnak. Így volt ez 1918-ban és 1919-ben, így volt a második világháború után is. A brüsszeli elképzelés most is valami hasonló, és már majdhogynem ki is mondják: akkor kaphattok pénzt – mármint nem jobbosok vagy balosak, hanem alles zusammen magyar emberek –, ha nem Orbán Viktor a miniszterelnök, és ameddig ő marad, addig azon leszünk, hogy minél komolyabb gazdasági slamasztikába kerüljetek.

A nagy kérdés most már csak az, hogy a valóságban meddig szeretnék eszkalálni a helyzetet. Azt elég biztosra veszem, hogy a lengyelországi választásokig mindez így marad, mert ott elsőre tesztelhetik élesben, mennyire életképes az ötlet. Ha a Jog és Igazságosság veszít, akkor 100 százalék, hogy komolyabb enyhülés 2026-ig nem várható. És már csak azért is fontos kérdés az eszkaláció, mert azt Brüsszelben is tudhatják, hogy olyan nagyon sok ütőkártyájuk már nem maradt.

Még többször elmondják majd, még hangosabban, hogy nem adnak pénzt? A közhangulat pár év alatt egészen komoly változásra is képes, nem biztos, hogy mindig olyan erős lesz az uniópártiság, mint ma. Márpedig ha csak zsarolást és kitaszítást kapunk onnan, ahová tartozni szeretnénk, akkor a végén mi értelme is lesz a maradásnak? A magam részéről nem szeretném, hogy idáig eljussunk, de kizárni biztosan nem lehet. A dolog nevetséges része, hogy ez az egész szituáció persze annak is beismerése, hogy a magyarországi baloldalt immár kizárólag díszletként tartják, akik persze elismételhetik a Brüsszelben lediktált mondatokat, de az EU-ban is belátták, hogy ekkora dilettantizmussal szemben nem lehet mit csinálni. És a legdurvább, hogy ettől függetlenül még mindig ezeket az arcokat ültetnék a jobboldaliak helyére, ha tehetnék, de mostanra bármifajta szimbolikus függetlenséget is mellőzve.

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet