Újabb, 9,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a Suzuki Magyarországon, amelynek nyomán a japán cég egyrészt bővíti a gyártókapacitásait, másrészt nagy lépést tesz az esztergomi üzem karbonsemleges átállásáért – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Tokióban.
A tárcavezető arról számolt be, hogy újabb fejlesztésről született megállapodás az autóipari vállalattal, amely segíteni fog a magyar gazdasági növekedés jövőbeli megőrzésében, ráadásul környezetkímélő módon, a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett.
A Suzuki ugyanis olyan beruházást hajt végre esztergomi gyártóbázisán, amellyel bővíti a kapacitásait, nagyon komoly technológiai fejlesztéseket hajt végre a digitalizáció és az automatizálás területén. Ezzel párhuzamosan pedig újabb nagy lépést tesznek afelé, hogy a gyár működése karbonsemleges legyen
– hangsúlyozta. Kiemelte: a 9,3 milliárd forintos beruházás keretében bővítik a lökhárító-, a festő- és a hegesztőüzem kapacitását, csúcstechnológiájú gépeket szereznek be, illetve napelemes erőművet építenek.
Ez jó hír, hiszen a mostani világgazdasági környezetben minden beruházást nagyon meg kell becsülni, és ezt mi is így tesszük
– mondta. Szijjártó Péter közölte, hogy ehhez az állam 1,9 milliárd forint értékű támogatást nyújt, így hozzájárulva ahhoz, hogy a cég magyarországi munkavállalói létszáma elérje a háromezer főt.
Itt most egy újabb nagy lépést teszünk abba az irányba, hogy Magyarország az új autóipari korszakban is az európai autóipar egyik fellegvára legyen
– fogalmazott. Rámutatott, hogy a Magyarországon hagyományosan piacvezető, tavaly mintegy 12,5 százalékos részesedéssel bíró Suzuki esztergomi gyártóbázisa a cég harmadik legnagyobb vállalata. A miniszter üdvözölte, hogy a most bejelentett fejlesztés tovább erősítheti a japán vállalatok jelenlétét Magyarországon. Leszögezte, hogy a kelet-ázsiai ország cégei alkotják hazánkban a hetedik legnagyobb beruházói közösséget, folyamatos beruházásaik nélkül nem sikerült volna és nem sikerülne növekedési pályán tartani a magyar gazdaságot.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS