Ötvenhat évesen elhunyt Sinéad O’Connor ír énekesnő, a Nothing Compares 2 U című világsláger előadója – jelentette be szerdán este a sztár családja a halál körülményeinek ismertetése nélkül.
Nagy szomorúsággal tudatjuk szeretett Sinéadunk halálát. Családját és barátait is letaglózta a hír, és a privát szféra tiszteletben tartását kérik ebben a nagyon nehéz időszakban
– olvasták be a hozzátartozók közleményét az RTE ír köztévében.
Az énekesnő
zenéjét szerették szerte a világban, tehetségéhez nem volt fogható
– reagált a halálhírre Leo Varadkar ír miniszterelnök, aki az X-en (Twitter) nyilvánította ki részvétét mindazoknak, akik szerették a zenéjét.
A dublini születésű, extravagáns viselkedéséről is ismert énekesnő a popzene történetének egyik hírhedt lázadója volt. 1990-ben vált világszerte ismertté a Nothing Compares 2 U című dallal, Prince szerzeményével, amely világelső lett a Billboard Music Awards slágerlistáján.
Sinéad O’Connor tíz stúdióalbumot készített, saját lemezei mellett számos projektben vett részt. Csinált reggae feldolgozáslemezt, szerepelt a The The brit együttes Mind Bomb című albumán (a Kingdom of Rainben énekelt duettet Matt Johnsonnal), adott elő B-52’s-számot (Ain’t It A Shame), a Massive Attack 2003-as CD-jén három dalban is közreműködött énekesként.
2003-ben váratlanul visszavonult az énekléstől, majd ugyanilyen váratlanul visszatért, és az elkövetkező évtizedben még négy stúdióalbumot adott ki.
Kétszer is nevet változtatott: 2017-ben Magda Davittre, majd 2018-ban az iszlám hitre való áttérésekor Shuhada Sadaqatra, de továbbra is Sinéad O’Connor néven lépett fel.
Mentális betegsége miatt vonult vissza, de aztán újra énekelni kezdett
2021. június 1-jén Rememberings címmel jelentette meg gyerekkoráról, zenei utazásáról és mentális betegségével folytatott harcáról szóló visszaemlékezéseit. Pár nappal később bejelentette, hogy visszavonul a turnézástól és a lemezkészítéstől, később azonban a rajongók és a zenésztársak támogatásának hatására visszavonta bejelentését, amelyet -saját bevallása szerint – hirtelen felindulásból, a médiában a mentális egészségével kapcsolatos negatív megszólalásokra reagálva tett.
A tavalyi évre tervezte tizenegyedik stúdióalbumát, amelynek megjelenését azonban 17 éves fia, Shane öngyilkosságát követően bizonytalan időre elhalasztott, és 2022-es turnéját is lemondta.
Sinéad O’Connor többször fellépet Budapesten is: 2007-ben a Sziget fesztiválon, 2015-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeként a Müpában, 2019-es turnéja keretében pedig az Akvárium Klubban is adott koncertet.
Forrás, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS