A kormány együttműködik a fogyatékossággal élő emberekkel, az őket képviselő szervezetekkel, meghallgatja őket, odafigyel a speciális szempontjaikra – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton, a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: “ilyen módon az állami rendezvényeket akadálymentesítik fizikailag és infokommunikációsan egyaránt”.
Így lesz ez most augusztus 20-án, a Szent István-napon is
– tette hozzá. A miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott:
Ünnepeljünk együtt. Akadálymentesen, közösen. Boldog születésnapot, Magyarország!
Kovács Zoltán, az ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a videóban arról beszélt, hogy elkezdődtek a Szent István-napi rendezvénysorozat eseményei.
Szimbolikus helyszínen állunk itt, a Parlament déli végénél. Az egyik legjobb helyszín arra, hogy megtekintsük a légi parádét vagy éppen a tűzijátékot
– mondta az államtitkár. Hozzátette: “azért vagyunk a mai napon itt, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy nemcsak az idelátogató sok százezer magyar, illetve külföldi turista számára tesszük lehetővé a zavartalan és biztonságos látogatását az eseményeknek, hanem a fogyatékkal élőkre is gondoltunk, csakúgy, mint az előző években”.
Itt, ezen a helyszínen, az Andrássy-szobor lábánál alakítjuk ki számukra azt a helyet, ahonnan a tűzijátékot és az egyéb programokat élvezhetik
– közölte Kovács Zoltán. Nagy Vivien Európa-bajnoki bronzérmes parasportoló, boccia versenyző úgy fogalmazott, nagy öröm számára, hogy sérült emberként neki is van lehetősége akadálymentesen megtekinteni az augusztus 20-ai tűzijátékot.
Gyertek és ünnepeljünk együtt!
– buzdított mindenkit.
A kisfilm végén közzétett tájékoztatás szerint a Kossuth Lajos téri megállónál leszállva lehet eljutni a fogyatékossággal élők számára fenntartott helyre. Az állami ünnepségre érkező kerekesszékes emberek és kísérőik számára fenntartott hely a Kossuth téren, az Andrássy-szobor és a Parlament épülete között található. Három speciális, mozgáskorlátozott emberek számára biztosított wc lesz kihelyezve a Garibaldi utca és az Akadémia utca sarkára.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Facebook
Twitter
YouTube
RSS