Krizsán Xénia és Nemes Rita egyaránt 1,77 métert produkált és 941 pontot gyűjtött magasugrásban, a női hétpróbázók második számában, amely után előbbi a 10., utóbbi a 14. helyen áll a budapesti atlétikai világbajnokság nyitónapján.
Szabó Dezső tanítványai kiválóan kezdték a napot, 100 méter gáton mindketten jól teljesítettek; előbbi idénycsúccsal a kilencedik, utóbbi egyéni rekordját három századra megközelítve a 17. eredményt produkálta, majd a második próbában is kiválóan szerepeltek.
Krizsán a gyengébb ugrókat felvonultató csoportban már 1,62 méteren beszállt és elsőre ugrotta a magasságot, csakúgy, mint 1,77-ig az összes többit. Az elmúlt években számtalan sérüléssel bajlódott országos csúcstartó aztán a 1,77-et másodikra átugrotta, az 1,80-nal pedig nem bírt, de láthatóan nem volt elégedetlen, mivel így is idei legjobbját érte el. Szintén örült 1,77-es produkciójának Nemes Rita, aki 1,71 méteren ráijesztett a több ezer hazai szurkolóra, ám harmadikra átjutott a léc felett, majd a következő két magasságot elsőre ugrotta. Krizsán Xénia így két szám után 1994 ponttal a tizedik, csapattársa pedig 1972-vel a 14. a 23 fős mezőnyben, amelynek tagjai 19.05-től a súlylökéssel folytatják versenyüket. A hétpróbát az amerikai Anna Hall vezeti 2145 ponttal honfitársa, Taliyah Brooks (2136) előtt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS