Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig együtt utazhattam egy apró termetű hölggyel – és tudós amerikai vallástörténész párjával –, akinek varázslatos személyisége, bölcs szavai, humoros történetei igazi lelki és szellemi felüdülést jelentettek a magam és családom számára.

Dr. Gellérd Judit tanult szakmája szerint neurológus szakorvos, hivatása szerint unitárius lelkész, zenész, nem utolsó sorban pedig író. Ez utóbbi – legalábbis tájékozatlanságon tetten ért személyem számára – akkor vált nyilvánvalóvá, amikor beleolvastam a búcsúzóul nekünk átnyújtott könyvbe: azonnal meggyőződhettem, hogy – Tamásival szólva – bizony kiválóan rakja egymás mellé a szavakat. A műfajilag nehezen besorolható könyv címe A Liberté* rabja. A mű – első magyar nyelvű kiadása még 2005-ből való, a mostani, amelyet kezemben tartok 2022-ben került ki a kolozsvári Miszttótfalusi Kis Miklós nyomdából – számomra revelációként hatott, ez kényszerített gondolataim megfogalmazására is.

A könyvet egyaránt lehet fordulatos családtörténetként, életrajzként, de szociográfiaként is olvasni. Ami biztos: hiteles – olykor líraisággal átszőtt – kordokumentum, az erdélyi magyarság huszadik századi hányatott életének egyik legmegrázóbb epizódja, dr. Gellérd Imre Istenhez, emberhez, szülőföldhöz való hűségének megrázó bizonyítéka. Amolyan emlékmű, amit a szerző derékba tört életű, tragikus sorsú édesapjának állított – és mindenkinek, aki bármilyen formában megszenvedte a román nacionálkommunista éra szörnyűségeit.

Vagyunk még sokan, akiknek közvetlen, vagy közvetett tapasztalataik vannak azokról az időkről, valamilyen formában mindannyian érintettek voltunk, a „bélyeg” így vagy úgy, de rajtunk van, lelkünkben, elménkben hordozzuk. Gellérd Imre élete valóságos mártírium, egy olyan hitéhez, elveihez a végsőkig ragaszkodó ember története, akit sokan, de főleg egyházának vezetői, beleértve püspökét – gyávaságból, sanda számításból, szakmai féltékenységból, irigységből fakadóan – rendre cserben hagytak. Leszámítva gyerekeit, a könyv szerzőjét, Zizit és Andort. Ők mindvégig hűségesek maradtak, amiként apjuk is irántuk…

Számomra érdekesebb – anélkül, hogy a tudós lelkipásztor, dr. Gellérd Imre érdemeit kisebbíteném – a szerző, Zizi élettörténete, aki látszólag akár világpolgárinak is nevezhető módon éli mindennapjait, valójában a lokálpatrióta szellem állhatatos ápolójaként, a székelység és unitárius egyháza elszánt istápolójaként szolgálja népét.

„Ne menj el, Zizi! Ne pazarold a tehetséged idegen földön – még ha „anyaországnak” hívják is” – ezek voltak édesapjának figyelmeztető, maradásra biztató szavai. Zizi mégis elment, de úgy ment el, hogy valójában itt maradt népe, egyháza kitartó gyámolítójaként. Állhatatossága, vasakarata, megingathatatlan hűsége, páratlan szellemi és lelki képességei, sokoldalúsága révén bátran követendő példaként állítható fiataljaink elé. Behúzom a kéziféket, mielőtt akarata ellenére szobortalapzatra tuszkolnám. Jobb helyeken ezt élő ember esetében nem szokás.

A Liberté rabja sorait olvasva újfent rádöbbenhetünk: a gerinces emberek esetében az elvhűség gyakran egyéni tragédiákhoz vezet. Lehet érvelni, okoskodni, de a legjobb, ha elfogadjuk: ők ilyenek, ilyennek formálta teremtőjük, ebből következően másként nem tehetnek. Mint ahogyan dr. Gellérd Imre sem tehetett.

S a maga során a szerző, dr. Gellérd Judit sem tehet. Elhivatottságában, következetességében, mondjuk ki: székely konokságában hasonlatos édesapjához. És ami a legfontosabb: tehetségében is. Aki elolvassa a könyvet, megbizonyosodhatik felőle.

A *Liberté – magyarul: szabadság – egy megfeneklett francia teherszállító hajó maradványa, amely a Duna-deltába kényszermunkára hurcolt politikai foglyok szálláshelye volt.