Georgiának még kilencet teljesítenie kell a tucatnyi feltétel közül az európai uniós tagjelölti státusz megszerzéséhez – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pénteken, Tbilisziben.
Az Európai Bizottság tizenkét prioritást támasztott. Ezek közül Önök hármat teljesítettek, kilenc marad
– hangsúlyozta az uniós főképviselő. Kiemelte, hogy Tbiliszinek különösen a jogállamiság, az emberi jogok és a sajtószabadság terén kell reformokat megvalósítania.
Mind a kilenc feltétel fontos, és ezek olyan reformok, amelyekre az országnak szüksége van. El kell végezni a munkát, de még van idő
– mutatott rá Borrell. Közölte, hogy Brüsszel ősszel teszi közzé az uniós bővítésről szóló éves jelentését, amelyben értékeli az egyes országokban végrehajtott reformok menetét. Hozzátette, hogy ajánlásokat is megfogalmaznak a csatlakozni kívánó államok számára, hogy segítsék őket útjukon az Európai Unióba. Beszélt arról is, hogy az év végéig az uniós tagállamok döntést hozhatnak a tagjelölti státuszról.
Úgy vélem, Georgia sikert érhet el. Úgy gondolom, Önök minden feltételt teljesíteni tudnak
– tette hozzá.
Az EU 2022 júniusában Georgiának nem, de Ukrajnának és Moldovának megadta a tagjelölti státuszt. Az Európai Unió egyebek mellett az igazságszolgáltatás, a választási rendszer, a sajtószabadság és az oligarchák elleni harc terén kért reformokat Georgiától. Tbiliszi már végrehajtotta a választójogi reformot, létrehozta a korrupcióellenes hivatalt, az új választási rendszer alapján ombudsmant nevezett ki, megváltoztatta a hátrányos megkülönböztetést tiltó és a szervezett bűnözés elleni törvényeket, és kinevezett a legfőbb igazságszolgáltatási tanács öt tagja közül hármat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS