Füssy Angéla számtalanszor járt már Ukrajnában. Hol segítséget vitt, hol információt hozott. Ellenben a magukat csak “független sajtóként” aposztrofáló kollégáival, Angéla többször is bemutatta az ukrajnai rögvalóságot. Azt, hogy milyen ott magyarnak lenni a háború idején. Milyen az, amikor nem attól félsz, hogy az ellenség rakétája eltalálja a házadat, hanem attól, hogy a saját országod vezetői küldenek a biztos halálba. A hatóságnak ez persze nem tetszett, de ebben a von der Leyen asszony által csak mintademokráciának nevezett utópiában a hatóságnak semmi köze a törvényhez. Igazság szerint a törvénynek sincs köze a törvényhez. A törvényhez annak van köze, akinél a pénz van, ez pedig régiónként változó. Kárpátalja kiskirálya pedig úgy döntött, hogy Füssy Angéla veszélyt jelent rá és az egzisztenciájára (vagy simán bosszúból) “felíratta” őt a titkosrendőrség feketén vezetett feketelistájára, ami egyenesen az ukrán határrendészet kihallgatószobájába juttatta őt a legutóbbi beutazása során. A részletekért nézzétek meg a teljes videót, illetve a határon készült felvételt, ami ide kattintva érhető el!
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS