L. L. Junior nyílt levelet írt Orbán Viktornak, Toroczkai Lászlónak és a cigány vezetőknek, amelyben párbeszédet szorgalmazott a cigány–magyar együttélés, illetve a problémák kibeszélésére, és megoldások keresésére. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke kapva kapott az alkalmon és leült ebben a témában vitázni az énekessel. Szóba került, hogy sokan miért váltak rasszisztává, de megtudhattuk azt is, hogy mi lenne a feladata a családtervezési hatóságnak, ha megvalósítanák.
Toroczkai László a vita során elmondta: ő nem azért jött, hogy indulatokat gerjesszen a cigányság ellen, mert az sajnos már eleve van, hanem, hogy megoldást találjanak a közös együttélésre.
Senki sem rasszistának születik, vagy nem tudom, hanem azzá válik. De, hogy miért válik azzá, miért alakul ki ez? Sok mindenkiben azért, mert van egy személyes tapasztalata. Nem lehet mindent a politikára és a médiára ráfogni
– emelte ki. L. L. Junior viszont azzal érvelt, hogy ha az ember az első szerelmében csalódik, nem vált nemet, hanem próbálkozik az életben. Toroczkai ugyanakkor megemlítette, hogy sokan, akik cigánytelepek mellett élnek, szenvednek a cigánybűnözéstől, és ezen változtatni kell. L. L. Junior viszont hangsúlyozta, hogy ő minden roma bűncselekményt elítél. Szó volt továbbá arról is, hogy micsoda demográfiai robbanás történt a magyar cigányság körében, miközben a magyarság fogyóban van. Problémaként említette, hogy sok cigánygyereket az utca nevel fel, belőlük pedig jó eséllyel válik bűnöző. Erre találta ki a Mi Hazánk a családtervezési hatóságot, ami lényegében azt takarja, hogy védekezési lehetőséget ajánlanak fel például a cigány édesanyáknak, annak érdekében, hogy ne essenek újra és újra teherbe.
Forrás: YouTube; Fotó: videókivágás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS