Ha eddig nem is, most már biztosan szertefoszlott Karácsony Gergely főpolgármester 99 Mozgalmának adománygyűjtő-dobozokról szóló legendája – írja a Magyar Nemzet. Az ügyben az OTP Bank feljelentést tett, a NAV pedig költségvetési csalás és pénzmosás gyanúja miatt is nyomoz. A kétes hátterű finanszírozás másik fő haszonélvezője Karácsony Gergely mellett Márki-Zay Péter lett, aki be is lépett a 99 Mozgalomba. Utóbbi azt is elejtette, hogy magával a főpolgármesterrel intézte a 99 Mozgalom számára foglalt plakáthelyek átvételét.
Márki-Zay Péter amikor Karácsony Gergely javára visszalépett a baloldali előválasztás második fordulója előtt – kijelentette, hogy tisztelete jeléül belép a főpolgármester által gründolt 99 Mozgalom Egyesületbe. Ezt végül online módon meg is tette Márki-Zay, aki tavaly szeptemberben egy nyilvános beszédében megerősítette a csatlakozását Karácsony mozgalmához:
Szeretném jelezni, hogy tiszteletem jeléül belépek a 99 Mozgalomba és erre biztatom önöket is.
Azonban a hódmezővásárhelyi polgármesternek más oka is lehetett a belépésre a tiszteleten kívül. A 99 Mozgalom fedezte ugyanis a Karácsony-kampányt, így egyebek mellett balliberális portálokon hirdetési felületeket vásároltak, rendezvényeket szerveztek és óriásplakáthelyeket is foglaltak. Utóbbiakon – miután a főpolgármester visszalépett – Márki-Zay Péter és Orosz Anna akkori Momentum-elnök közös plakátjai jelentek meg.
Márki-Zay Péter egyébként már 2021 októberének elején kijelentette, hogy Karácsony Gergely ötszázmillió forintból kampányolt az előválasztáson. A baloldal későbbi miniszterelnök-jelöltje 2021. november elsején állt elő azzal, hogy becslése szerint Karácsony mintegy félmilliárd forintból korteskedett.
Arra is kitért, hogy nem idegen számára a főpolgármester adományozói köre, és már ekkor azt kérte, hogy adják át neki a plakáthelyeket.
Én nyilván ismerek néhány adományozóját, akit nem fogok megnevezni. […] Hazai nagyvállalkozói üzleti körök vannak igen, akit én legalábbis tudok
– jelentette ki akkor Márki-Zay.
A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje később azt is bevallotta, hogy külföldről is érkeztek források a kampányukba. Idén július 12-én az ATV-ben például elismerte, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz hasonlóan a 99 Mozgalom is gyűjtött pénzt külföldről.
A teljes cikket ITT olvashatják el.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS