Polonyi Kornél 1998 és 2002 között volt az Országgyűlés tagja, a Fidesz képviselőjeként. A Honvédelmi bizottság munkájában vett részt írták a T. Ház honlapján. Életének 96. évében hunyt el. A turizmus, az idegenforgalom és a Balatonhoz való kötődés határozta meg életét, közéleti tevékenységét.
Polonyi Kornél 1927-ben született Budapesten. Általános és középiskoláit Komárom megyében végezte, Tatabányán érettségizett. 1954-ben főiskolai oklevelet szerzett Budapesten az Idegen Nyelvek Főiskoláján német sajtó- és könyvkiadói szakon. 1954-ben költözött Balatonfüredre. 1965-től a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatalnál dolgozott, közben a budapesti Közgazdasági Egyetemen idegenforgalmi szakképesítést szerzett. 1984-től a Balatoni Intéző Bizottság dolgozott nyugdíjazásáig. 1995-ig igazgató volt egy idegenforgalmi részvénytársaságnál, 1994-ben a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének fideszes alelnöke lett.
A turizmus, az idegenforgalom és a Balatonhoz való kötődés határozta meg életét, közéleti tevékenységét. A pannon táj szerelmeseként nemcsak Balatonfüred, hanem Veszprém vármegye, a Balaton-régió fejlesztése is szívügye volt
–írja a veol.hu. A veszprémi hírportál kiemeli, Polonyi a Balatonfüredi Idegenforgalmi Hivatal Rt. vezetőjeként öt alkalommal szervezett nagysikerű Anna-bált, gyakran részt vett a nagyvázsonyi lovasjátékok szervezésében is. Polonyi Kornél parlamenti döntéshozóként mindig balatoni emberként gondolkodott, állt az ügyek mellé.
Forrás: parlament.hu, veol.hu; Fotó: MTI/Lakatos Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS