Háborús helyzetben a nők béketeremtő képessége elengedhetetlen – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön, Fehérvárcsurgón, a kétnapos Fejér vármegyei látogatása során megtartott pódiumbeszélgetésen.
Mi nem a konfliktust keressük, hanem úgy vagyunk kódolva, hogy a konfliktusokat elsimítsuk, mint amit anyaként a családban is teszünk
– tette hozzá magyarázatként az államfő a meghívott nők körében, a Beszélgetések a Sándor-palotában című, Fejér vármegyébe kihelyezett rendezvényen. Bogyay Katalin nagykövetnek, a Magyar ENSZ Társaság elnökének kérdésére válaszolva Novák Katalin sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy alig vannak nők államfői szinten.
Kevesebb mint 20 női államfő van az egész világon, pedig nőnek lenni lehetőség, jobban elfogadják tőlünk, amit egy férfi szégyellne kimondani
– mondta. Arra a kérdésre, hogy női államfőként a többi női vezetőt miként igyekszik összefogni, a köztársasági elnök bejelentette, hogy jövő őszre Budapestre hívta a világ összes női államfőjét, és egyelőre úgy tűnik, mindenki tervezi a részvételét.
Világnézetünk és vallásunk különbözhet, de vannak közös dolgaink, és reményt mutathatunk más nőknek, hogy nincs leküzdhetetlen akadály, nincs áttörhetetlen üvegplafon
– fogalmazott, hozzátéve: ez a lényege a kezdeményezésnek, és örül annak, hogy nyitottak rá a meghívottak. Megemlítette azt is, hogy rendszeressé szeretné tenni ezeket az államfői találkozókat. Novák Katalin arról is beszélt, motiválja, hogy megmutassa minden nőnek: ne féljenek a családalapítástól, ne féljenek vállalni “ezt a nehéz, de megoldható feladatot”, mert a gyerekvállalás és a karrier megfér egymás mellett. Kiemelte, hogy a főállású anyaságot ugyanúgy támogatni tudja, mint azt, aki több gyerek mellett a szakmájában akar érvényesülni. Az államfő arra a felvetésre válaszolva, hogy kevés a női parlamenti képviselő, hangsúlyozta, hogy a közélet nem olyan vonzó a nőknek, mert sokszor tiszteletlenül szólnak egymáshoz a felek, nem tartják tiszteletben a magánéletet. Úgy véli, jó példával kell elöl járni, tettekkel lehet leginkább példát mutatni.
Talán ha ebben lehet változtatni, akkor az egy eszköz lehet ahhoz, hogy több nő legyen a közéletben
– fogalmazott a köztársasági elnök.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS