Az illegális bevándorlás nyugat-európai propagálásának egyik folyománya az antiszemitizmus ismételt erőre kapása lett. Az Izraelt ért támadásokat követően az európai nagyvárosokban azonnal megjelentek a palesztinok melletti szimpátiatüntetést tartó csoportok. A hatóságok pedig arra készülnek, hogy ezek a tüntetések hamarosan erőszakos, antiszemita támadásokká fajulhatnak.
Noha több európai nagyvárosban betiltották a palesztinbarát tüntetéseket a közrendre hivatkozva, miután a Hamász gázai övezeti palesztin terrorszervezet megtámadta Izraelt, sorra vonulnak az utcákra a tüntetők, hogy az arab közösség mellett szólaljanak fel. A megmozdulások azonban nem mindig békések, gyakran trágár szavakkal illetik a zsidó közösségeket, és a tüntetések nem ritkán erőszakos atrocitásokkal járnak – írja a Magyar Nemzet.
Várhatóan több ezren vonulnak fel London utcáin szombaton egy palesztinbarát tüntetés keretében. A brit hatóságok azonban közölték, akik a kijelölt útvonalról letérnek, azokat letartóztatják. Szintén bűncselekményként fogják kezelni a Hamász vagy más tiltott szervezetek zászlóinak lengetését.
A spanyol hatóságok megerősítették a zsidó közösségek és intézményeik védelmét, emellett a belügyminisztérium a terrorellenes riasztást is négyesről ötös fokozatra emelte. Spanyolországban szintén a baloldali pártok azok, amelyek palesztinbarát megmozdulásokra hívják az embereket. A Pablo Iglesias vezette Podemos a palesztin–izraeli konfliktust a megszállás és az apartheid eredményének nevezte, a konfliktus megoldásának egyik legfőbb eleme pedig a palesztin nép önrendelkezési jogának tiszteletben tartása.
Nagy a készültség Franciaországban is, miután pénteken egy arras-i gimnáziumban egy iszlamista halálra késelt egy tanárnőt és másik két embert megsebesített, a legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be az országban. Körülbelül 1500-an vettek részt pénteken az Athénban megtartott palesztinbarát felvonuláson, amelyen a résztvevők elítélték Izrael válaszcsapásait. A teljes összeállítást ITT olvashatják.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/PA/Jordan Pettitt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS